2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
​Újabb jótékonysági ügy mellé állt a Budapest Park
Dátum: 2019. augusztus. 29. csütörtök, 12:18 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Az idén nyolcadik szezonját taposó Budapest Park évek óta küldetésének tartja, hogy grandiozitását, szakértelmét, elérését kihasználva segítsen az arra rászorulóknak. Ez alkalommal az Együtt a Boldog Emberekért alapítvánnyal közösen azt a célt tűzte ki, hogy 1-es típusú inzulinos cukorbeteg gyermekeknek segít.


Ennek idén egyik mérföldköve volt az UNICEF Magyarországgal közösen, a Live Aid mintájára szervezett UNICEF fesztivál, amelyen a nyolc sztárfellépő és megannyi ismert közreműködő segítségével több mint 17 millió forintot gyűjtöttek össze a legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munka támogatására. Emellett a havi rendszerességgel megrendezett ingyenes gyermekprogram, a Pöttömkert is szívesen lát minden eseményén civil szervezeteket, sőt, hónapról hónapra kiemelten is foglalkoznak eggyel, így például idén az SOS Gyerekfalvak, a Kanga Alapítvány, a Babagenetika Egyesület és Down Alapítvány került fókuszba.

Tavaly gyűjtöttek a Csodalámpa Alapítványnak is, amivel egy súlyosan beteg gyermek, Regő álmát váltották valóra. A sikeren felbuzdulva az idei utolsó, szeptember 1-jén megrendezésre kerülő Pöttömkert előtt újból azt kérik, fogjunk össze egy jó ügy érdekében. A Budapest Park kiemelt célja, hogy boldogságot hozzon az emberek életébe – így kapcsolódtak össze az Együtt a Boldog Emberekért Alapítvánnyal. Ők azért dolgoznak, hogy az elvárható életminőség alatt élő embereket támogathassák. Szívügyük, hogy támogassák a betegek gyógyulását elősegítő orvosi műszerekkel – az alapítványuk elkötelezett például a cukorbeteg gyermekek és fiatalok megsegítése mellett, ezért 2019 évben ezt tűzte ki fő célul. Sajnos, ez a fajta betegség csak rendszeres inzulininjekcióval kezelhető, az adagolásra napi 2-5 alkalommal van szükség. A Budapest Parkkal közösen tehát azt a célt tűzték ki, hogy 1-es típusú inzulinos cukorbeteg gyermekeknek segítenek. Amennyiben te is adományoznál gyerekeknek, küldj egy általad gondolt összeget erre a számlaszámra: 11718048-21438967-00000000 OTP Bank, a közleménybe pedig írd bele, hogy Budapest Park.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM