2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Elkészült a C.A.F.B legújabb klipje
Dátum: 2017. szeptember. 09. szombat, 16:17 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A 27 éve működő hazai punk veteránok a jó ideje készülő új nagylemez előzeteseként egy vadi új klippel jelentkeznek. A dolognak több érdekessége is van. Többek közt az is, hogy pontosan 20 esztendeje látott napvilágot az „Engedj be” című videoklip, ami egykor ismertté tette a zenekart. 

A két helyszínen (Budapest és Seattle) rögzített új „Öntörvényű rock and roll” című dal klipje újra együtt mutatja be a C.A.F.B. három, a klasszikus „Zanza” korszakból ismert tagját.

Az 1990-ben alakult kultikus punk banda, a C.A.F.B. újra a klasszikus felállásban dolgozik. A zenekar 1990–1999 között a modern punk egyik hazai úttőrje volt. Szakácsi Gábor alapító Egyesült Államokba való távozása után a zenekar egy ideig átszervezett feladással dolgozott. 2015 tavaszán Sütő Lajos, Urbán Laca és Szakácsi Gábor újra alapították a „Zanza” lemez idejéből jól ismert felállást, majd elkezdtek dolgozni egy új nagylemezen, amelyet két teleházas budapesti koncerttel is megerősítettek. Az ősszel megjelenő album egyik trackjének videoklipje, az „Öntörvényű rock and roll” az anyag egyik sikerdalának ígérkezik. A C.A.F.B. legközelebb élőben a Dürer Kert nagyszínpadán lesz látható December 16-án, a „Punk karácsony” egyik vendégeként. Itt a friss korong már CD formában is elérhető lesz.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM