2020. február. 23. vasárnap, Alfréd napja van.
​Idén Dunaújvárosban rendezik meg a CityRocks-ot
Dátum: 2020. január. 28. kedd, 00:21 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Idén Dunaújvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobját, a CityRocks Produkciót, amelyen csakúgy, mint a 2018-as szegedi és a 2019-es kecskeméti nagykoncerten, ezúttal is több százan fognak élőben együtt zenélni.


A szervezők hétfői tájékoztatása szerint „Magyarország legnagyobb rockzenekara” július 25-én lép fel a Szalki-szigeten: a koncertre az ország minden tájáról, a határon túlról és külföldről is érkeznek majd zenészek, akik egyszerre fogják eljátszani és elénekelni az előre kiválasztott dalokat. A nagyszabású eseményt a Music Television magyar szerkesztősége is támogatja, így a programot MTV CityRocks 2020 – Dunaújváros néven rendezik meg.

Gajda Ferenc főszervező az eddigi két rendezvényről elmondta: mind országosan, mind pedig nemzetközi szinten óriási sikert arattak, hiszen a helyszíneken 5-10 ezer néző előtt játszott a több száz zenészből álló zenekar, a koncertekről készül kisfilmeket pedig 50 milliónál is többen látták világszerte.

A szervezők szerint az óriászenekar létszáma folyamatosan emelkedik: amíg Szegeden négyszázan, addig Kecskeméten már ötszázan zenéltek együtt. Az eddigi koncerteken a legfiatalabb résztvevő hat, a legidősebb 71 éves volt, és jelen voltak a profi zenészek mellett kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák, apukák, illetve otthon saját örömükre zenélő amatőrök is.

A közlemény idézi Pintér Tamás polgármestert, aki emlékeztet arra, hogy Dunaújváros a könnyűzene, a rockzene egyik fellegvára, számtalan országosan ismert zenekar és zenész otthona. Bejelentette, hogy a kecskeméti polgármesterhez hasonlóan ő is jelentkezni fog a nagyzenekarba.

A rendezvényen hangszeresként vagy énekesként bárki részt vehet, az ezzel kapcsolatos információk a www.cityrocks.hu weboldalon találhatók meg.

Megosztás:
További hírek

2020. február. 21. péntek, 11:16

2020. február. 19. szerda, 10:38

2020. február. 18. kedd, 17:46

2020. február. 18. kedd, 11:39

2020. február. 17. hétfő, 10:13

2020. február. 14. péntek, 10:23

2020. február. 14. péntek, 10:18

2020. február. 13. csütörtök, 14:22

2020. február. 12. szerda, 16:58

2020. február. 12. szerda, 12:51

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM