2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Meghallgatható Anneke új lemezének címadó dala
Dátum: 2013. augusztus. 31. szombat, 12:40 Forrás: ZeneFórum Szerző: DéJvid
Nem egészen egy hónappal a hivatalos megjelenés előtt a holland énekesnő nyilvánosságra hozta az első szerzeményt új albumáról.

A szeptember 23-án napvilágot látó Drive névre keresztelt lemezről a címadó nóta került fel a legnépszerűbb videómegosztó oldalra, és ITT meg is hallgatható.

Manapság, amikor teljes albumok készülnek el úgy, hogy csak a különböző hangsávokat küldözgetik online a közreműködők, én a régi módszerrel szerettem volna dolgozni a lemezemen: úgy, hogy a zenésztársaimmal együtt, egyszerre rögzítjük a dalokat a stúdióban” – mondta a Drive születésének körülményeiről Anneke van Giersbergen, majd hozzátette. „Az album tele van lelkesedéssel és frissességgel, nagyon boldog vagyok, hogy megírhattam.

A Drive nóta megjelenésével egy időben az énekesnő bejelentette, hogy részt vesz a február 18. és 22. között esedékes Progressive Nation At Sea 2014 koncertsorozaton, ahol olyan más előadók és zenekarok lépnek még fel, mint Devin Townsend, a Transatlantic, a Spock’s Beard, a King’s X vagy az Anathema.

Ősszel Anneke egyébként európai turnéra indul, melynek dátumai között sajnos nem található magyarországi helyszín.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 29. péntek, 12:00

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM