2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Szólólemezével koncertezik Budapesten a Nightwish basszerosa
Dátum: 2019. szeptember. 12. csütörtök, 13:58 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Marko Hietala a kortárs heavy metal zenészek aktív és sokszínű képviselője. A bő 35 éve aktívan zenélő finn basszusgitáros és énekes hatása megkérdőjelezhetetlen a szimfonikus metal színtéren, hiszen a Nightwish tagjaként végzett zeneszerző munkája döntő hatással van az együttesre, énekhangja pedig Floor Jansen orgánuma mellett is megőrizte jelenlétét, fontosságát.


Ahogy a Nightwish több más tagjának is, Markónak is vannak saját, illetve „másodállású” zenei projektjei. Azonban míg például Emppu Vuorinen „csak” 2002-ben alapította meg a Brother Firetribe-ot, Marko zenekara, a Tarot még a Nightwishnél is öregebb, hiszen hivatalosan 1982 óta működik.

Idén azonban nem e két csapat egyikével, hanem egymagában készített nagylemezt a nagyszakállú basszusgitáros: a személyes hangvételűre sikerült Mustan Sydämen Rovio májusban jelent meg, és akusztikus, valamint progrock dalokat egyaránt tartalmaz, amelyek finn és angol nyelven is kiadásra kerülnek. Az Isäni ään című dal videóját itt láthatjuk:




A 12 állomásos turnén Markót Anssi Nykänen dobos, Tuomas Wäinölä gitáros és Vili Ollila billentyűs kíséri. Budapesten február 11-én játszanak, a Barba Negra Music Club színpadán. Előttük egy fiatal finn heavy metal csapat, az Oceanhoarse mutatkozik be: Death Row Center című videójukat itt láthatjuk: https://youtu.be/aL-wktIrKYg

a Concerto Music bemutatja: Marko Hietala – Tour Of The Black Heart 2020
2020. február 11., kedd 19 óra

Budapest, Barba Negra Music Club
Marko Hietala, Oceanhoarse koncertek
Belépő: early bird jegyek 4900 Ft, normál elővételes jegyek 5900 Ft, február 1-től 6900 Ft.
Jegyek kaphatók a www.rock1.hu és a www.tixa.hu weboldalakon, a Ticketportal hálózatában, továbbá a Headbanger és CD Pince üzletekben.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu
https://www.facebook.com/pg/MarcoTapaniHietala
https://www.facebook.com/concertoconcerts https://www.facebook.com/events/387507605202844/

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM