2019. október. 23. szerda, Gyöngyi napja van.
Új albummal jelentkezett a The Chemical Brothers
Dátum: 2019. április. 16. kedd, 20:50 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
​A No Geography címre keresztelt anyag már a készülését illetően is különlegesnek mondható: Tom Rowlands és Ed Simons ugyanis kétszer is nekifutott felvételének. A munkakörülmények sem mindennapiak voltak. Már meglévő stúdiójukon belül létrehoztak még egy szobát, ahová bepakolták a Rowlands padlásán porosodó felszerelést, amit első két albumuk felvételéhez használtak utoljára, több mint 20 évvel ezelőtt.


A kísérleti helyszín tökéletesnek bizonyult arra, hogy legalább annyira izgalmas és eredeti megoldásokkal teli album szülessen, mint a korábbiak. A címadó dalban például megidézik a ’60-as évek egyik legfurcsább szolgáltatását, a Dial-A-Poemet. Ennek ötlete John Giorno költő és a beat-koszak egyik meghatározó alakja, William Burroughs fejéből pattant ki, a lényege pedig az volt, hogy ha bárki felhívta a Dial-A-Poem telefonszámát, véletlenszerűen lejátszottak neki egy versfelvételt.

A No Geography egyediségében a mára klasszikusnak számító Exit Planet Dust debütáló és a 2010-es Further lemezekhez hasonlítható. Helyet kapott rajta a már single-ként megjelent Free Yourself, a MAH, a Got To Keep On (ennek klipjét Michel és Oliver Gondry rendezte) és a legfrissebb kislemez, a We’ve Got To Try is. A lemezen több dalban is közreműködik a norvég énekes/dalszerző Aurora, aki a banda stúdiójában írta meg és vette fel részeit a dalokhoz – a lemezt nyitó Eve Of Destructionben pedig a japán Nene rappel.

A No Geographiy valamennyi online platformon elérhető.

Megosztás:
További hírek

2019. október. 21. hétfő, 12:55

2019. október. 19. szombat, 08:45

2019. október. 18. péntek, 20:15

2019. október. 14. hétfő, 23:01

2019. október. 14. hétfő, 16:45

2019. október. 11. péntek, 11:07

2019. október. 10. csütörtök, 11:46

2019. október. 08. kedd, 11:51

2019. október. 03. csütörtök, 14:26

2019. szeptember. 30. hétfő, 12:29

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM