2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
​Új EP-vel rukkolt elő a Nadir
Dátum: 2018. november. 12. hétfő, 15:09 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
2018-ban fennállásának huszonötödik évébe (beleszámítva a Dark Clouds névvel fémjelzett korai időszakot is) lépett a Nadir zenekar, és a magunk módján meg is ünnepelik pályájuk ezt a kiemelten fontos állomását. Ez az évforduló az apropója a négy friss dalt tartalmazó „Honour the Cavalry” EP-nek.

„Az elmúlt huszonöt év fő tanulsága számunkra az, hogy a zenekari lét legnagyobb örömét a kollektív alkotás öröme, és ennek másokkal való megosztása adja, az underground színtéren átélt valamennyi viszontagság ellenére is. Jelenlegi felállásunk immár öt éve játszik együtt, és ez idő alatt minden tekintetben összeérett, de az utolsóként csatlakozott Gál Ferenc basszusgitáros is régóta jó barátja a törzstagságnak (mi többiek már huszonkét éve változatlan felállásban játszunk), ezért elmondható, hogy együtt, a közös muzsikálás jegyében, egy jóban-rosszban összetartó közösség részeiként nőttünk fel.” – írja a zenekar.

A banda azt is elárulta, hogy az EP számainak szövegét szintén ez ihlette: Így tekintenek vissza az eddig megtett hosszú útra, és ilyennek látják azt, illetve önmagukat.

„Tisztában vagyunk a hibáinkkal, a kevésbé erős oldalunkkal – értjük itt elsősorban azt, hogy lehetnénk aktívabbak is a koncertezést tekintve –, és ezen igyekszünk is javítani. Élő produkcióként, illetve dalszerzés és a stúdió-produktumok színvonala tekintetében viszont folyamatosan lépünk előre, ezért büszkék is vagyunk az eddigi kiadványainkra. Ahogy arra is, hogy felfogásunkban és hozzáállásunkban megmaradtunk önmagunk, azaz egy következetesen, céltudatosan és kitartóan dolgozó underground zenekar.” – tette hozzá a csapat.

Ennek szellemében a Nadir tevékenysége 2019-ben is folytatódik majd, terveik szerint rendszeresebb koncertezéssel és további stúdióanyagokkal egyaránt. Addig is itt az új (borítójával is a visszatekintést sugalló, címében pedig a már megszokott ló-alakra utaló), kizárólag online elérhető EP, amellyel egyúttal köszönetet mondanak a zenekar minden egykori tagjának, aki útjuk bármely szakaszán velük tartott, valamint mindenki másnak is, aki bármilyen módon és mértékben segítette, támogatta őjet.

A zenekar jelenlegi felállása: Tauszik Viktor – ének, Czetvitz Norbert – gitár, Köves Hugó – gitár, Gál Ferenc – basszusgitár, Fekete Szabolcs – dob

Az EP elérhetőségei, és további információk:

http://www.nadir-official.com
https://nadirhun.bandcamp.com
https://soundcloud.com/nadir-hungary
https://www.facebook.com/Nadirhungary



Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM