2019. július. 17. szerda, Endre, Elek napja van.
43 éves Czutor Zoltán
Dátum: 2012. május. 02. szerda, 08:28 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
1969. május 2-án született az énekes-gitáros Czutor Zoltán, a Nyers zenekar alapító frontembere, a Belmondo jelenlegi vezetője. Zoli Szegeden még általános iskolás korában, a ’80-as évek elején hozta össze a Nyers tagságát.


Talán a leggyakoribb dolog motiválta: a rocksztárokat látva ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ő is az legyen. Mivel környezetéből a zenekar többi tagjához hasonlóan senkinek sem volt közvetlen kapcsolata ezzel a világgal, így őt is megszédítették és átverték a rock and roll világának illúziói. A zenekar története ezen illúziók leépülése mentén játszódott. Az 1968-as születésű Volent Zsolt dobossal már gyermekkorában megismerkedett egy komor hangulatú, öregasszonyszagú szolfézsórán. Miklós Tibor, a basszusgitáros nem sokkal ezután került a képbe: egy papírgyűjtésen a bátyja gitárjával járkált, és Zoliékhoz is becsöngetett. Czutor megpróbálta rábeszélni, hogy Miklós akkor már meglévő zenekarával együtt csináljanak egy közös projektet. Tibor nem nagyon akart ráállni, de Czutor azt hazudta, már van egy tutira leszervezett buli, amelyre már készülniük kell egy műsorral. Zoli ekkor basszusgitáros-énekes volt, Volent Zsolt dobolt, Miklós Tibor és egy Metál Sándor nevű csóka gitároztak és énekeltek.

A zenekar neve Ropi lett és olyan igazi iskolás, semmilyen stílusú zenét játszottak. 1982 december 30-án volt az első fellépésük egy iskolai előszilveszteri bulin. Nemsokára egy erős AC/DC-hatás a zenekart egyre határozottabb irányba terelte, Ropi néven azonban még jó néhány sikeres koncertet adtak. Ekkor még mindössze 13-14 évesek voltak. Az AC/DC befolyását lavinaként követték a metal zene újabb és egyre durvább hatásai az Iron Maidentől kezdve a Judas Priseten át egészen a Slayer, Voivod, Venom, Destruction világáig. Ekkorra olyan durvává vált a zenekar zenéje, hogy nem sok helyen adhatták elő némely esetben akár 52-53 (!) zenei témára épülő, félórás opuszaikat. Gimnazista korukra stílus- és fazonmódusulást követően természetesen a nevük is változott Still Hillre. A ’80-as évek végén stílusbeli és morális nézeteltérések miatt megváltak akkori gitárosuktól (Metál Sándor) és Miklós Tibor lett a basszus-, Czutor a szólógitáros. Ekkortól erőteljes funky hatás kezdte éreztetni magát a zenéjükben, és többször próbálkoztak a rock és a funky ötvözésével.

Ezután csatlakozott a zenekarhoz Hevér Gábor énekes, aki Czutor gimnáziumi osztálytársa volt és egészen 1991-ig volt tagja a zenekarnak. Tőle a csapat Budapestre költözésekor váltak meg tőle. Hevér azóta elvégezte a Színművészeti Főiskolát.

Ekkortól már Nyers néven koncerteztek Szeged különböző klubjaiban és sorban nyertek meg mindenféle helyi és egyéb tehetségkutató versenyt. Ennek természetesen nem sok konkrét eredménye volt, ha csak az egy-két rádió, illetve egyéb stúdiófelvételt nem vesszük annak. A szakmában azonban egyre jobb nevük lett, és ehhez rocktáborok, versenyek eredménye is hozzájárult. Közben volt még néhány rövidéletű próbálkozás fúvósok (oboa, harsona) és billentyűs hangszerek bevonására a zenekarba, de ezek konkrét koncepció nélkül zsákutcának bizonyultak.

1992-ben a Nyers három tagja (Czutor, Miklós, Volent) Budapestre költözött, ahol megpróbálták komolyabban megalapozni a zenekar jövőjét. Sok helyre küldtek demó-, videó- és sajtóanyagot magukról. Az egyik legjobb húzásnak a Presser Gábornak juttatott csomag bizonyult. Ő ajánlotta őket a BMG Ariola zenei főszerkesztőjének is, aki ezután figyelemmel kísérte a zenekar fejlődését. A Nyers az alapozás után visszaköltözött Szegedre, ahol egy Kasza Zsolt session-billentyűs és Czutor Anett (Zoli húga) vokalistával ideiglenesen kiegészüljenek. 1993-ban elkészítették a technikailag közel sem tökéletes, ám széleskörű elismerést hozó Dundi pocak című demójukat, és ekkor már komoly lemezkiadási ajánlatot kaptak.

A zenekar három alapító tagja Kovács Ferenc gitárossal kiegészülve határozott letisztult stílussal és a legideálisabb zenekari felállásban (2 gitár, basszus, dob) készítette el a Horrornéger című számát a Metal Hammer Hungary szaklap 1994-es Demonstráció című válogatásalbumára. Ekkor már többször játszottak jelentős európai zenei fesztiválokon Franciaországban és Ausztriában. Az 1994-es második diáksziget fesztiválon a BMG főszerkesztője, Földes Zoltán felkereste őket, és szerződést ajánlott nekik 1995 tavaszától.

A felvételek 1995 januárjában kezdődtek a Tom-Tom stúdióban, Budapesten. A hangmérnök Rozgonyi Péter, a zenei rendező Jamie Winchester volt. A gyakorlatilag semmilyen reklámköltséggel kijött Elmúltak a buta zenék című album meglehetősen nagy vihart kavart bizonyos körökben. Ennek ellenére a zenekar megkapta érte 1996 elején a MAHASZ 1995 felfedezettje címét, és az ezzel együtt járó Aranyzsiráf szobrocskát. A lemez megjelenésétől igen aktív koncertezésbe kezdett a Nyers, és évi 80 bulit prezentáltak. Részt vettek a Hazudós zenekarok versenye elnevezésű turnén a Kispál és a borz, a Pál utcai fiúk és a Tankcsapda társaságában. Ezután tagcsere történt: Kovács helyett Mátraházi Andor lett az új gitáros, aki ekkor mindössze 20 éves volt.

A zenekar második albumának előkészületei 1996 januárjában kezdődtek meg, s a sorozatos koncertezés mellet 1996 június-júliusában vették fel az anyagot az E-stúdióban, szintén Budapesten. A lemezen bonus CD-Rom is helyet kapott fotókkal, klipekkel. Ez a második, Béna című lemez 1996. szeptember 26-án jelent meg. A zenekarnak ez az első kétségkívül kiforrott zenei anyaga már a tagok szerint is. Bár színpadi hangulatra, a látványra mindig is odafigyeltek, ennél a lemeznél már a körítések is kidolgozottabbak, mint korábban. A második album felülmúlta az első sikereit. Mind a szakma, mind a közönség elismerően bólintott rá: az 1996-os Az év albuma szavazásán a Metallica Load és az R.E.M. New Adventures In Hi-Fi című lemezei mögött az előkelő harmadik helyet foglalta el. Újabb klipek (Tarlódal, Béna ) következtek. Azonban a BMG még ekkor sem ismerte fel a zenekarban rejlő lehetőségeket, az album ismételten null reklámköltség mellett szerepelt a piacon.

A zenekar végigkoncertezte az ország klubjait, egyre nőtt rajongó tábora, sajnos közben megromlott a csapat és a kiadó kapcsolata. A Nyers tagjait ekkor a feloszlás gondolata foglalkoztatta, végül úgy döntöttek, hogy egy ideig szüneteltetik a zenekar létezését. Czutor új lehetőségek reményében az USA-ba utazott, ahol nagy sikert aratott zenei anyagával különféle klubokban, és a Nyers (Raw) angol nyelvű számai is elismerést arattak a lehetőségek földjén. Ez az élmény megerősítette abban, hogy a klubzenélésnek igenis van jövője mind a nagyvilágban, mind Magyarországon.

Haza érkezése után látott neki a harmadik album előkészületeinek, melyet már a Warner Music Hungary (1G) adott ki. A lázas készülődés eredményeként 1998 augusztusának végén a Golden Sound stúdióban megkezdődtek a Virágslágerek címet viselő maxi felvételei. Ezt megelőzően a zenekarban újabb tagcsere zajlott le, Mátraházi helyett Hegyi Pál játszik ritmusgitáron. Czutor a zenei rendezés szerepét is magára vállalta a lemezen. Újabb klip készült el a Gyengébb nem szivat című számból, amely a Z+ nevű hazai könnyűzenei tévé csatornán a legjobb 5 klip közé került, és több hétig maradt a legjobb 10-ben. A maxi és a klip után többszöri halasztás után 1999. március 30-án jelent meg a zenekar harmadik albuma Mi rendes emberek címmel. A CD megjelenését követően nem sokkal elkészült a lemez második klipje is a Bírlak című balladából. A klipben Gryllus Dorka működött közre, és ahogy elődje, a legjobbak közé került a Z+ slágerlistáján. A Nyers az album megjelenését követően a legjelentősebb hazai klubokban, egyetemeken lépett fel, valamint a legnagyobb hazai fesztiválokon szerepelt: EFOTT, VOLT, Pepsi Sziget, MEN.

Negyedik lemezük munkálatainak elindulásakor újabb tagcsere történt a zenekarban, és ismét a tag lett a régi-új gitáros, Mátraházi Andor. Vele 2000 őszére készítették el a Szeretet, béke van című anyagot. A lemez Pizzás című dala a hasonló című mozifilm egyik betétdala volt, több más Nyers számmal együtt, mint a Gy.n.szívat vagy a Bírlak. A 2001-es filmszemlén bemutatott darab után felkérést kaptunk több más alkalmazott zene előállítására a 2002-es, sőt már 2003-as filmszemlére is.

Miután Budapesten beindult az Est FM rádió, a zenekar fővárosi megítélése alapvetően megváltozott. A rádió Bedugatlan című műsorában olyan sikeres élő unplugged műsort nyomtak, hogy úgy gondolták, néhány számukat meg kellene ilyen formában is örökíteni. Így született a Hátra arc(dugatlan) című lemez.

A 2002-es filmszemlén bemutatták a Papsajt 2című filmet, melynek zeneszerzője kizárólagosan Czutor Zoltán volt, és négy Nyers szám is aktív része lett a cselekményeket aláfestő zenéknek. A film a diákzsűri különdíját nyerte el. 2003 májusára pedig elkészült az Afrobetyár című új soralbum. A lemez megjelenését két klip is követte: a Bármi a divat és a Vurstliélet. A CD-t nemsokára követte egy remix album Maradandó párosodás címen.

2003 decemberében Czutor Zoltán és családja Budapestre költözött, így közvetlenebbül intézkedhetett a zenekar ügyeit illetően, és rádiós, tévés műsorvezetéssel, újságírással egészítette ki a zenei tevékenységet. 2005 januárjában már készen állt a 7. Nyers lemez anyaga, azonban a zenekar tagjainak elképzelései közötti gyakorlatilag feloldhatatlan különbségek miatt a csapat megszüntette működését. 2005-ben a fontos helyeket, fesztiválokat érintő utolsó koncertekkel és visszatekintő koncertalbummal, illetve válogatás DVD-vel zárta le a Nyers működését.

Czutor Zoli 2006-tól a Belmondo nevű formáció frontembere, melynek rögtön első dala, a Volt, van lesz komolyabb játszást ért el a VIVA műsorában. Első albumuk 2006 áprilisában Él ilyen – Alien címmel jelent meg.


Megosztás:
További hírek

2019. július. 15. hétfő, 16:43

2019. július. 15. hétfő, 13:46

2019. július. 14. vasárnap, 08:18

2019. július. 13. szombat, 08:47

2019. július. 12. péntek, 08:45

2019. július. 11. csütörtök, 23:18

2019. július. 11. csütörtök, 11:09

2019. július. 08. hétfő, 11:31

2019. július. 08. hétfő, 11:18

2019. július. 05. péntek, 00:38

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM