2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Ázsiai dub a Parkban
Dátum: 2014. július. 28. hétfő, 18:08 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​A londoni telephelyű Asian Dub Foundation zenei bekategorizálása szinte reménytelen feladat, hiszen talán könnyebb azokat a stílusokat felsorolni, melyeket nem érintettek két évtizedes pályafutásuk során. Ebből a mindent mindennel keverő, mégis egységes mixtúrát képező egyedi hangzásvilágból adtak ízelítőt július 19-én a Budapest Park színpadán.


Az este felvezetését a Folklore Man című lemezéért júniusban második Fonogram-díját elnyerő ethno funk banda, a Kerekes Band vállalta magára. Sajnos azonban Fehér Zsomborék még teljes napfényben, igencsak foghíjas nézőtér előtt melegíthették be a közönséget. Talán a korai kezdés, vagy a nyár addigi legmelegebb napja, esetleg a városon kívüli fesztiválok miatt történt ez így, nem tudjuk, de egy biztos, ők mindent megtettek, hogy méltó módon adják át a világot jelentő deszkákat brit kollégáiknak.

Némi átszerelés után az ADF sem sokáig vacakolt, egyből belecsaptak a dub-lecsóba. Sorra jöttek tőlük az electrorock-rapcore-punk-bhangra-ragga slágerek. Szerencsére a közönség sorai is egyre duzzadtak, bár még így is messze voltunk a táblás háztól. Azonban Chandrasonic és Sun-J csapata nem hagyott időt és lehetőséget ezen agyalni, ugyanis hatalmas energiával egyre csak űzték az ütemeket. A ’93 óta alkotó formáció a múltban permanens átjáró házként működött, vagyis a tagok produkciónként jöttek-mentek. Ezúttal azonban a 2005-ös Tank című albumuk meghatározó MC-jével, a 2011-es The Signal And The Noise óta ismét velük alkotó Ghetto Priesttel és Ani Das-szal kiegészülve léptek színpadra. Sőt, egy viszonylag új zenésszel, Nathan „Flutebox” Lee-vel is bővült a lineup. Vele a három évvel ezelőtt kijött A History Of Now albumon már volt három közösködésük, ám azóta teljes értékű taggá érett a fuvola mellett human beatboxként is funkcionáló srác.

15.jpg

Az est során a hihetetlen energikus ütemek és a feszes rapbetétek folyamatos bólogatásra, hands upra és ugrálásra késztették a közönséget, ráadásul az ismerős dallamok mindenki arcára fülig érő mosolyt csaltak. A buli csúcspontja természetesen a kötelező Flyover volt, aminél szinte felrobbant a táncparketté átalakult küzdőtér. Azért titkon reménykedtem, hogy valamilyen formában az egyik Anima Sound Systemmel közös számuk dallamait is becsempészik a setlistbe, de talán majd erre a gegre legközelebb sort kerítenek. Amire reméljük, valamelyik fesztiválon lesz is alkalom, mert az Asian Dub Foundation abban a közegben működik a legnagyobb hatásfokon!

1.jpg

14.jpg

4.jpg

9.jpg

11.jpg

5.jpg

6.jpg

33.jpg

szöveg: Majsa Tibor, fotó: Máté Évi (photographic.hu)


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM