2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Ensiferum: új lemezzel tér vissza a finn folk metal csapat
Dátum: 2015. március. 02. hétfő, 14:22 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​One Man Army címen adta ki a korábbiaknál természetesebb hangzással, analóg eszközökkel rögzített új stúdióalbumát az Ensiferum. A lemez borítóját Havancsák Gyula készítette. A tavasszal induló turné állomásai között Budapest is szerepel: a finnek március 15-én játszanak a Club 202 színpadán, az Insomnium és az Omnium Gatherum társaságában.

Az Ensiferum (latinul kardhordozó) immár két évtizede képviseli az epikus hangvételű, népzenei hatásokkal beoltott death metal zenét a heavy metal színtéren. Az együttes 1995-ben, trióként alakult Markus Toivonen gitáros vezetésével, jelenleg pedig többek között az October Falls, a Rapture, a Norther, a Barathrum és a Sinergy egykori és jelenlegi tagjaiból áll. Több jól sikerült demo után 2000-ben jelent meg a zenekar nevét viselő debütáló albumuk, mely az akkoriban javában zajló viking metal mozgalom egyik fontos lemeze lett.


Az együttes a kezdetektől hangsúlyt fektetett arra, hogy konzisztens és átütő keverékké olvassza össze a fémes gitárhangzást különböző finn népzenei hangszerek, így a cimbalomszerű kantele, a duda, a bodhrán nevű kézidob és a tekerőlanthoz hasonló nyckelharpa hangjával. Ezt a keveréket az énekes-gitáros Petri Lindroos vészjósló hörgésének és Sami Hinkka basszusgitáros énekbetéteinek párosa teszik teljessé.

Az elmúlt években az Ensiferum sikereinek csúcsára ért, hiszen a világ szinte minden szegletébe eljutott: Európa és Észak-Amerika mellett Ausztrália, Dél-Afrika, Kína, Latin-Amerika is felkerült a turnék során sikeresen meghódított régiók közé. Nemrég csatlakoztak a Metal Blade kiadóhoz, melynek gondozásában február 24-én jelenik meg hatodik, One Man Army című új lemezük. Az elsősorban analóg eszközökkel rögzített album felvételei 2014 őszén zajlottak Anssi Kippo producer (Children Of Bodom, Impaled Nazarene, Entwined) közreműködésével, Finnországban. A címadó felvétel videóját itt láthatjuk:



Sami Hinkka így nyilatkozott a lemezkészítés folyamatáról: „A zeneszerző időszak elhúzódott, ahogy az lenni szokott. Ilyenkor minden akkordot és hangjegyet jól átrágunk, mielőtt véglegesítenénk, hogy biztosak legyünk a jó eredményben. A lemezre felkerülő dalok számát igyekeztünk kordában tartani, és körültekintően összeválogatni a használni kívánt hangszereket. A munka tehát hosszú volt és kemény, de cserébe felejthetetlen pillanatokkal, élményekkel lettünk gazdagabbak. Az analóg felvételnek köszönhetően a hangszerek mindegyike ténylegesen meg lett szólaltatva, és a lemezen is úgy hallatszik, ahogy a valóságban, vagyis a hangzás nincs módosítva, effektezve. Természetesen használtunk számítógépeket is a munka során, de amit lehetett, azt analóg eszközökkel oldottuk meg. Ennek köszönhetően a hallgató jobb hangzást és természetesebb élményt kap, ami szerintünk sok metal albumról hiányzik manapság. A lemez olyan hatást kelt, mintha élőben hallanánk a zenekart játszani, és azt gondolom, hogy maga a zene is bölcsen és magas szinten lett megkomponálva, így igazán büszkék vagyunk rá.”

A lemez külalakját tekintve is új szintre lép: a zenekar az Annihilator, a Tyr, az Elvenking és a Statovarius borítói kapcsán jól ismert magyar tervezőt, Havancsák Gyulát kérte fel az Ensiferum a One Man Army grafikai arculatának megtervezésére. Hinkka véleménye szerint Gyula fantasztikus munkát végzett: „Nem is lehetnénk elégedettebbek az eredménnyel. Hálásak vagyunk Gyulának a rengeteg türelemért, amellyel bevont minket a munkába, most először igazán részesei lehettünk az alkotómunkának.

Az albumhoz kapcsolódóan a zenekar egy különleges, Suomi Warmetal címre keresztelt EP-t is közreadott, melyen négy feldolgozás hallható: a Barathrum Warmetal, az Iron Maiden Wrathchild, a Uriah Heep Lady In Black és a Judas Priest Breaking The Law című dalának egy-egy átírt változata. Az albummal kapcsolatos összes információt, és a megrendelhető pólók és lemezváltozatok listáját megtaláljuk a http://www.metalblade.com/ensiferum/ oldalon.

A hamarosan induló turné Európát és az Egyesült Államokat is érinti – Budapestre március 15-én érkezik a csapat, méghozzá két, már jól ismert és kipróbált finn banda kíséretében. Az Omnium Gatherum nyitását követően az Insomnium lesz hallható, ők a Shadows Of The Dying Sun című tavaly megjelent albumukat mutatják be. A turnén Ville Friman helyett Kari Olli játszik majd gitáron – a csapat While We Sleep című dalához készült videó itt látható: http://youtu.be/vBZ5SLJmfdw

a Concerto Music bemutatja: One Man Army Tour 2015
2015. március 15., vasárnap 18 óra
Budapest, Club 202
Ensferum, Insomnium, Omnium Gatherum koncertek
Belépő: 4500 Ft, a koncert napján 5500 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.ensiferum.com/
http://www.insomnium.net/
http://www.omniumgatherum.org/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/1505675273012250/




Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM