2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Frenk zenei orgazmussal tér vissza
Dátum: 2020. január. 22. szerda, 12:42 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
​Január végén jelenik meg Frenk Tudom Kivagyok című albuma, amely 8 vadonatúj szerzeményt tartalmaz. A dalokat saját maga írta, és a basszusgitár kivételével ő is játszotta fel a stúdióban az összes hangszert. Az anyagot először február 8-án az A38 hajón hallhatja a közönség élőben.


Frenk a következő sorokkal ajánlja új nagylemezét: „Egy mondás szerint a zene megmutatja, hogyan gondolkoznak és éreznek az emberek. Ez a lemez a kisebbséghez szól. Olyan emberekhez, akik képesek lázadni, akik átlátnak a politika és a vallás hazugságain, akik szeretik Budapestet, akik tudnak még feltétel nélkül szeretni, akik a társadalom perifériáján érzik magukat, és nem utolsó sorban szeretik a VALÓDI ZENÉT. Zenei orgazmust akartam érezni, amikor a fejemben lévő hangokat rezgő levegőmolekulákká alakítottam. Azt hiszem, sikerült. Mindenkinek nagyon kellemes szórakozást kívánok!”

A lemez megvásárlására – kedvezményes áron – először a lemezbemutató koncerten lesz lehetőség. A fellépéseken Frenk a legkiválóbb hazai zenészeket tudhatja maga mellett: Bátor Bence (dobok), Giret Gábor (basszusgitár), Vastag Gábor (gitár, vokál) és Vízvárdi András (billentyűk). A február 8-ai A38 hajós lemezbemutató buli vendége közreműködői Bérczesi Róbert (hiperkarma) és Saiid lesznek.

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM