2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Hét éves a Paddy and the Rats
Dátum: 2015. december. 15. kedd, 15:41 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​Már hagyománynak mondható, hogy év végén a Barba Negra Music Clubban ünnepli aktuális születésnapját a Paddy and the Rats. Ez idén sem lesz másként: december 29-én ismét a kedvelt újbudai szórakozóhelyen készíti elő a szilvesztert a csapat.

„A decemberi budapesti koncertünk - a miskolci mellett - mindig a zenekar születésnapját ünneplő buli is, így egy kicsit mindig kötetlenebb hangulatúra szokott sikerülni.” – mondja Joey MacOnkay gitáros. – „Azt se felejtsük el, hogy ez lesz az első budapesti koncert, ahol Paddy, az énekesünk már apaként fog a színpadra lépni - már ha a sok pelenkázástól, meg házimunkától nem alszik majd el (nevet)! No és persze, ez már egy igazi elő-szilveszteri buli is lesz!”

Már csak azért is érdemes ellátogatni az eseményre, mert utána hosszabb koncertcsend következik a fővárosban.

„Az elmúlt három évben nagyon sok felkérésünk volt, csak Budapesten minden hónapban játszottunk, klubokban és egyéb rendezvényeken is (pl. egyetemi napokon), ráadásul szinte ugyanazzal a műsorral. Néhány új számot persze időről-időre beraktunk, de lényeges különbség nem volt” – magyarázza Joey. -  „Örülünk, hogy a közönségünk ennyire kitartott mellettünk, de éreztük, hogy kéne már egy kis szünet, mert még a leglelkesebb rajongók sem jönnek egy évben 12-szer koncertre. Szerencsére elkészült az új lemez, a Lonely Hearts Boulevard, amit láthatóan már mindenki nagyon várt, hiszen ismét sikerült egy teltházas lemezbemutatót tartani a Barba Negrában. Úgyhogy meg is egyeztünk, hogy a jövő év első negyedét kihagyjuk a fővárosban.”

Senki ne ijedjen meg azonban, a szünet csak a budapesti koncertekre vonatkozik, a zenekar ugyanis tele van egyéb tervekkel!

„Amire rögtön a 2016-os év elején készülünk, az egy MR2 Akusztik buli lesz, ahová hosszú évek után térünk vissza ismét. Ide szeretnénk meghívni legalább egy ismertebb vendéget is, ötleteink már vannak, de még nem egyeztünk meg senkivel. Viszont idén is lesz egy-két érdekesség, bár hamarosan vége az évnek. Nemrég jelent meg az új lemezről a My Sharona című dalhoz forgatott klipünk, ami itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=mSCMEeXR2ss. 2016-ban tervezzük még újabb klip vagy akár klipek elkészítését is és persze folytatjuk a lemezbemutató turnét, bel- és külföldön egyaránt.” – teszi még hozzá a gitáros.

Paddy and the Rats évzáró születésnapi koncert
Barba Negra Music Klub, 2015. december 29.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/974685182574588/


Megosztás:
További hírek

2024. március. 29. péntek, 12:00

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM