2020. szeptember. 26. szombat, Jusztina napja van.
​Jethro Tull jövő tavasszal a Kongresszusi Központban
Dátum: 2020. június. 25. csütörtök, 10:56 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
The Prog Years címen indított új turnét Ian Anderson és a Jethro Tull. A koncertek programja nagyban épül a zenekar „proglemezeire”, és az azokon található slágerekre. A katalógusból elsősorban a Stand Up, a Benefit, az Aqualung, a Thick As A Brick és a Passion Play albumok kerülnek majd elő, illetve akár a 2012-es lemez, a Thick As A Brick 2 néhány dala is elhangozhat.


A ’60-as években alakult zenekar az első korszaka a blues jegyében telt, és utána mozdultak el a progresszív rock felé. Anderson így idézte fel a korszakot: „Az azóta eltelt 50 évben jó pár ilyen dalról bizonyosodott be, hogy mind a mai napig hatással van rám, akár zeneiségében, akár a dalszövegek révén, jó esetben mindkettővel. Némelyiket egész bonyolult eljátszani, míg más dalok ma is könnyen a zenész ujjára állnak.”

A turné 2021. április 16-án ér Budapestre, ahol a Kongresszusi Központban lép fel a zenekar. Andersont David Goodier basszusgitáros, John O’Hara billentyűs, a – családi okokból távozó Florian Ophale helyére érkezett – új gitáros, Joe Parrish és Scott Hammond dobos kíséri el, hogy egy két részes, majd’ két órás, videós vetítésekkel kísért koncertet adjanak.

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull – The Prog Years

2021. április 16., péntek
Budapest Kongresszusi Központ
Jethro Tull koncert
Belépő: 11.900-19.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és az Eventim hálózatában

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://jethrotull.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/197101828263799/

Megosztás:
További hírek

2020. szeptember. 25. péntek, 15:11

2020. szeptember. 25. péntek, 11:43

2020. szeptember. 23. szerda, 11:41

2020. szeptember. 17. csütörtök, 21:11

2020. szeptember. 10. csütörtök, 13:05

2020. szeptember. 08. kedd, 21:01

2020. szeptember. 08. kedd, 15:59

2020. szeptember. 07. hétfő, 11:11

2020. szeptember. 04. péntek, 11:34

2020. augusztus. 28. péntek, 13:17

Évfordulók

George Gershwin (1898)

Bryan Ferry (1945)

Lynn Anderson (1947)

Olivia Newton-John (1948)

Cesar Roas (1954)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM