2020. július. 13. hétfő, Jenő napja van.
Steve Aoki, a Simple Plan és az All Time Low is érkezik Zamárdiba
Dátum: 2015. április. 03. péntek, 15:15 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​2013 óta ha nyár, akkor Nagyon Balaton, ha Nagyon Balaton, akkor STRAND – Nagyon Zene Fesztivál. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös eseménye ezúttal is Zamárdi szabadstrandján várja népes közönségét. Négy nap alatt a hazai popkultúra színe-java mellett olyan világsztárok érkeznek a STRAND-ra, mint a Simple Plan, Steve Aoki, az All Time Low  és a New Found  Glory. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV négy napra Zamárdiba költözik – vélhetően több tízezer fesztiválozóval együtt.

2013-ban negyvenezren, tavaly már több mint hetvenezren látogattak el a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös nagy eseményére, a zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztiválra. Bár a valódi strandidő tavaly elmaradt, a fellépők és a közönség egybehangzó véleménye szerint új sikerfesztivál született, amely olyan élményt nyújtott látogatóinak, amilyenre csak kevés rendezvény képes. (A 2014-es STRAND fesztiválról készült aftermovie-t március 25-én Petőfi TV műsorában láthatja először a közönség.)
“A Petőfi Rádió mára egy valóban több platformon jelenlévő és meghatározó márkává nőtte ki magát. A rádió mellett március közepén  indult útjára a Petőfi TV és a petofilive.hu portál, a   STRAND   –  Nagyon   Zene  Fesztivál   pedig   idén   már  harmadik   alkalommal   teszi   lehetővé, hogy   a   hallgatóinkkal   és   a   kedvenc   hazai   előadóinkkal   “élőben”   személyesen   is találkozzunk”   –   mondta   el   Horváth   Gergely,   a   Petőfi   Rádió   és   a   Petőfi   TV   felelős szerkesztője, akitől azt is megtudtuk, hogy a Petőfi Rádió és a Petőfi TV egyaránt élőben jelentkezik majd augusztus 19-23. között a STRAND Fesztiválról.

A STRAND 2015-ös kínálata igazán jól követi a Petőfi Rádióra is jellemző sokszínűséget. Ennek jegyében aktuális rockbandák, hiphop csapatok és az elektronikus zene nagy alakjai is jelen lesznek az idei fesztiválon. Érkezik a Summer Paradise megtestesítője, az ifjú punk-korosztály nagy kedvence, a   Simple Plan, a Balaton parti cukrászdák és rajongók ezrei örömére Zamárdi közönségét is megtáncoltatja a tortadobálós színpadi show-jával világhírűvé lett dj-producer, Steve Aoki. Jön egy igazán aktuális rockbanda is, amely az utóbbi időben a Linkin Park társaságában járja a világot, idehaza pedig minden fontos kívánságlista dobogósa: az  All Time Low, amely áprilisban megjelent, vadiúj albumát hozza magával. És ha már aktuális   rockbandáknál   tartunk,   a  New   Found   Glory  minden   bizonnyal   sokak   szívét dobogtatja majd meg a zamárdi Szabadstrandon, első magyarországi fellépésükkel.

“A Petőfi Rádió indulása és működése igen nagy hatással volt a hazai zenei életre és ez máig jellemző.   Fesztiválszervezőként   mi   tisztában   vagyunk   azzal,   hogy   a   résztvevő,   ma   már   sok tízezres rajongótáborral bíró sztárok sikeréhez éppen a Petőfi tette hozzá talán a legtöbbet” –mondta   Lobenwein   Norbert   főszervező,   hozzátéve,   hogy   a STRAND   –   Nagyon   Zene Fesztivál az a “zenei seregszemle”, ahol a Petőfi hallgatóinak hazai kedvencei szinte kivétel nélkül színpadra lépnek. “Felsorolni is lehetetlen azokat a hazai előadókat, akik a Petőfi TOP 30-as listáján rendszeresen szerepelnek és a STRAND-on élőben is bemutatkoznak majd”  –mondta el a főszervező.

A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni, hogy Ákos, a Punnany Massif, az Irie Maffia és a Brains mellett jelen lesz többek között a Wellhello, a Halott Pénz, a Hiperkarma, az Intim Torna Illegal, a Kaukázus, a Kiscsillag, a Quimby, a Vad Fruttik, a Tankcsapda és még közel 100, igazán izgalmas produkció. “Két koncertszínpad és számtalan bulihelyszín, bár és más látványosság épül Zamárdiban” –meséli Fülöp Zoltán, a STRAND másik főszervezője.  “A zenei programok mellett a Diákhitel Kávézó   naponta   reggeltől-estig   beszélgetésekkel   és   izgalmas   előadásokkal   várja   a fesztiválozókat.  Zamárdi 2015-ben újra történelmet ír, arra ugyanis talán még soha nem volt példa,  hogy egy  időben egy  helyen,  egymás szomszédságában  két  fesztivált  rendezzenek.  A Balaton déli partján augusztus 19-22. között  STRAND mellett a B.my.Lake fesztivál is zajlik. A   STRANDosok   idén   már   nem   csak   a   VOLT-tal,   de   a   B.my.Lake-kel   közös   bérletet   is válthatnak”  – tette hozzá.

A STRAND-ot és a Nagyon Balatont szervező VOLT Produkció a következő hetekre még számtalan különleges és izgalmas programmal készül, de az már publikus, hogy a STRAND Fesztivál   idején   és   helyszínén   épül   fel   a   Balaton   legmagasabb   vízparti   kilátója,   egy kalandpark, amelyről 100 méter hosszú pályán csúszhatnak végig a vállalkozó kedvűek. Ugyancsak a STRAND keretében először láthatja fesztiválozó közönség a Balaton Method című filmet, amelyet a Nagyon Balaton is támogatott.

Kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók országszerte.


Megosztás:
További hírek

2020. július. 10. péntek, 12:29

2020. július. 09. csütörtök, 19:30

2020. július. 06. hétfő, 11:01

2020. július. 06. hétfő, 09:30

2020. július. 02. csütörtök, 12:05

2020. június. 29. hétfő, 15:27

2020. június. 28. vasárnap, 22:52

2020. június. 25. csütörtök, 10:56

2020. június. 24. szerda, 11:58

2020. június. 23. kedd, 13:15

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM