2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Új formában jelenteti meg legnagyobb slágerét a PUF
Dátum: 2023. április. 19. szerda, 11:41 Forrás: ZeneFórum Szerző: -evy-
Az idén negyven éves formáció A bál című dalt rögzítette most újra, sőt, az azonos című lemez borítóját is reprodukálták.


A Pál Utcai Fiúk – vagy ahogy sokan ismerik, a PUF – 1983-ban, vagyis idén pont negyven éve alakult Szigetszentmiklóson, és azóta is a magyar alternatív gitárzene egyik legfontosabb zenekara. A kerek évfordulót egy maratoni koncerttel ünneplik június 24-én a Budapest Parkban, és bár a szülinapon általában az ünnepelt kap ajándékot, a banda most mégis úgy gondolta, hogy inkább ők lepik meg a hosszú évek óta hűséges közönségüket. Az év első felét ugyanis stúdióban töltötték, ahol két új dalt is rögzítettek a különleges alkalomra, és ha már ott jártak, gondoltak egy merészet, és újra felvették az eredetileg 1985-ben született, de hivatalosan csak 1991-ben kiadott A bál című dalukat, amelynek eredetére a zenekar frontembere, Leskovics Gábor „Lecsó” a következőképp emlékszik:

„Amikor megírtam A bált a kisszobámban ülve, már akkor tudtam, hogy ez a dal működni fog. Ezt nagyon ritkán érzi az ember, alig vártam, hogy levigyem próbára, és megmutassam a többieknek! Nagyon hamar megcsináltuk és elkezdtük játszani a koncerteken. Igazam lett: nagyon jól működött!”

A PUF az évek során sokszor megpróbált már belenyúlni a szerzeménybe, de valahogy minden kísérletet ledobott magáról, és azon kevés dalaik közé tartozik, amelyet szinte ugyanúgy játszanak, mint az első próbákon. A mostani felvételnél is csak nagyon keveset változott, például szaxofon helyett  trombita van benne, de a szerkezet, a forma, a lendület ugyanolyan maradt. Erről Lecsó így mesél:

„Amikor A bált írtam, abban a bizonyos kisszobában, volt a falamon egy Led Zeppelin plakát, amin a következő felirat volt: A dal ugyanaz marad. A zenekarnak majdnem 1500 koncertje volt eddig. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor maradt ki A bál, mióta megszületett. És hogy nem unalmas-e mindig eljátszani? De nem ám! Ahányszor énekelem, mindig 19 éves vagyok, és nézem a posztert a kisszobámban. Remek érzés!”

És ha mindez nem lenne elég, az azonos című lemez borítóját is reprodukálták egy különleges fotózáson, az eredeti helyszínen, a pápai Esterházy-kastélyban.

A Pál Utcai Fiúk tehát tartogat bőven még meglepetéseket június 24-i jubileumi Budapest Parkos koncertjükig, amelyre jegyek ide kattintva válthatóak még. Sőt, ígéretük szerint nyáron A bál című teljes lemezüket karrierjük során először vinilen is megjelentetik.



Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM