2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Új lemezével tér vissza a Zöld Pardonba a Suicidal Tendencies
Dátum: 2013. július. 05. péntek, 15:15 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​„13” című, márciusban megjelent lemezének turnéja során idén is útba ejti hazánkat a kaliforniai crossover thrash legenda, a Suicidal Tendencies. A Mike Muir vezette amerikai csapat a tavalyi, nagy sikerű koncertjük után július 9-én, kedden este ismét fellép a Zöld Pardonban, ahol a banda show-ja előtt egy izgalmas tetoválás-szépségverseny is várja az érdeklődőket, Kowalsky vezetésével.



A 13-as szám ebben az évben több szempontból is fontos szerepet játszik a Suicidal Tendencies életében, hiszen az idén, azaz 2013-ban napvilágot látott „13” című albumuk pontosan 13 éve az első olyan stúdióalbumuk, ami vadonatúj dalokat tartalmaz, szám szerint éppen 13-at. A tavalyi ZP-s buli sikeréből kiindulva pedig szinte biztosra vehetjük, hogy a bűvös szám idén is szerencsét hoz majd Mike Muirnak és legénységének, akik kivételesen repülővel érkeznek Görögországból a Rákóczi híd budai lábához, hogy bemutassák új anyagukat, de természetesen a régi nagy klasszikusokkal is megörvendeztetik majd a Zöld Pardon közönségét. A Suicidal Tendencies még punkbandaként alakult Venice Beach-en 1981-ben, majd a két évvel később megjelent debütáló nagylemezükről kimásolt ”Institutionalized” című dalukhoz készült videóklip volt az egyik első hardcore punk klip, amit az akkoriban induló MTV a műsorára tűzött. A ’80-as évek második felétől aztán sorra jelentek meg a punktól egyre inkább eltávolodó, az akkoriban virágkorát élő thrash metal műfaj stílusjegyeit felvonultató lemezeik. Olyan klasszikus dalokat adtak a metal történelemnek, mint a „Possessed To Skate”, a „Trip At The Brain”, a „How Will I Laugh Tomorrow”, a „You Can’t Bring Me Down” vagy a „Send Me Your Money”. 1992-ban adták ki mai napig legsikeresebb lemezüket, az „Art Of Rebellion”-t, majd a mainstream sikerük csúcsán – underground hitelességüket féltve - megjelentették a „Suicide For Life” című anyagukat, ami minden addiginál aggresszívebbre sikeredett és hatalmasat bukott mind a kritikusok, mind a közönség szemében. Mike Muir frontember közben egyre inkább a funk műfaj felé fordult, köszönhetően a Suicidal akkori, és a Metallica mai basszusgitárosának, Robert Trujillo-nak, akivel meg is alapították az Infectious Grooves nevű csapatot, a Suicidal Tendencies pedig szép lassan a földbe állt. 



Bár a ’90-es évek végén még adtak némi életjelet magukról, és megjelentettek egy lemezt is, de igazán csak 2005-től aktivizálták újra magukat, újra turnéra indultak, idén pedig végre új anyaggal is előrukkoltak a fejkendős legendák. Magyarországra is a „13” címet viselő album lemezbemutató turnéjának keretében látogatnak el, és ahogy megszokhattuk tőlük, idén is rengeteg merchandise-zal (pólók, sapkák, kendők, stb.) felszerelkezve érkeznek a Zöld Pardonba. A szabadtéri szórakozóhelyre igazi kaliforniai napsütést hoz Mike Muir főnök és bandája, és a hangulatnak remélhetőleg az itteni időjárás is kedvezni fog, és senkit nem ér hidegzuhanyként egy esetleges nem várt vihar. Főleg, hogy Mike a szállodai szobájába is olyan fürdőszobát kért, ami káddal rendelkezik, hiszen köztudott róla, hogy ki nem állhatja a zuhanyozást. Július 9-én, kedden érdemes már jó korán érkezni, ugyanis a Suicidal koncertet megelőzően egy tetoválás-szépségversenynek is otthont ad a ZP, melynek során a Kowalsky vezette szakértő zsűrinek mutathatják meg a testüket díszítő motívumokat a legbevállalósabb versenyzők. Az első három helyezett értékes nyereményekkel lesz gazdagabb, a legszebb tetkó tulajdonosa egy 15.000 Ft, míg a második helyezett egy 10.000 Ft értékű tetoválást készíttethet a Green Skull Tattoo Szalonban. De a bronzérmes sem távozik a versenyről üres kézzel, hiszen egy 8.000 Ft-os italkupont kap, amit természetesen a Zöld Pardonban fogyaszthat le. A dobogós helyek mellett pedig a közönség is díjazhatja a nekik legjobban tetsző tetoválást a Zöld Pardon facebook oldalán. A győztes ingyenjegyeket és italt nyer.

A koncertre a belépő 800 forintba kerül.
Jegyek elővételben a helyszínen és az ismert jegyirodákban, online a www.zp.hu oldalon kaphatóak.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 29. péntek, 12:00

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM