2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
​„Best of” duettalbum Stingtől
Dátum: 2020. október. 29. csütörtök, 10:50 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A közismert zenei felfedező, az úttörő hangzásvilágáról és izgalmas közreműködéseiről ismert Sting következő albuma Duets címmel jelenik meg november 27-én.



A 17-szeres Grammy-díjas énekes nem csak a The Police sikereivel, valamint szóló dalaival írta be magát a poptörténelembe, hanem olyan duettekkel is, mint a Cheb Mamival közös Desert Rose, az It’s Probably Me Eric Claptonnal, vagy a 44/876, Shaggy közreműködésével.

Hamarosan megjelenő lemezén ezekből hallhatunk egy összeállítást – a fentiek mellett olyan ikonikus előadókkal, mint Mary J. Blige, Herbie Hancock, Annie Lennox, Myléne Farmer vagy Melody Gardot. Sőt, egy eddig kiadatlan dal is felkerült az albumra: a Zuccheróval közös September producere Sting és a szintén többszörös Grammy-díjas Robert Orton volt.

Sting korunk egyik legmeghatározóbb szólóelőadója: a Grammyk mellett két Brit Awards-ot, egy Golden Globe-ot, négy Oscar- és egy Tony-jelölést is magáénak tudhat; eddigi karrierje során pedig nagyjából százmillió albumot adott el, a The Police lemezeit is beleszámítva.

Emellett több emberi jogi szervezetet támogat, ilyen például az Amnesty International és a Live Aid. Feleségével, Trudie Stylerrel együtt alapította a Rainforest Fund-ot 1989-ben az esőerdők védelme érdekében, ezzel együtt felhívva a figyelmet bolygónk veszélyeztetett és véges erőforrásaira. A szervezet fennállása óta egy globális hálózatot hozott létre, ahol több, mint 20 ország működik együtt három kontinensen.

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM