2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Duplakoncerttel ünnepel a VHK
Dátum: 2020. október. 07. szerda, 11:31 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
45 évvel az alapítás és másfél évvel az Életzuhatag című lemeze után a Vágtázó Halottkémek színtiszta életenergiával, alkotóerővel és zsigereket is megpezsdítő mondanivalóval veszi be az A38 Hajó színpadát, hogy október 8-án és 9-én két napon át a rajongókkal közösen ünnepelje a zenekar jubileumát.

A Grandpierre Atilla által vezetett, sámánpunknak vagy mágikus népzenének nevezett VHK azon kevés zenekarok közé tartozik, akiket a folyamatos megújulás jellemez. Az 1975-től 2001-ig létezett, majd 2009-től újjáalakult csapat most egy „közösség-ünnep” és egy duplakoncert keretében ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját, ahol kiemelt szerepet kap a múlt megidézése mellett a jövőbeli célok sorravétele is.




A VHK célja a kezdetek óta, hogy kiteljesítse az életet, és minél több ember figyelmét felhívja az élet csodáira, a belső érzékelés fontosságára, az ismert és a létező világ közti hatalmas szakadék létére és a bennünk lakozó Éden visszahódításának szükségességére. Mindezt a zenéjükkel, a dalszövegeikkel és közösségi összejövetelekkel próbálják elérni, és arra törekszenek, hogy az általuk képviselt értékeket valló emberekkel szellemi közösséget alkothassanak. Mindezek szellemében invitálják a közönséget az A38-ra október második hétvégéjén, ahol számos meglepetéssel, két különböző setlisttel és egy igazi közösségi élménnyel készülnek.




Az első napon nem csak a ’80-as évekből és az Életzuhatagból merítenek, hanem arra kérik a közönséget, hogy váljanak alkotótársukká és velük együtt alakítsák az estét: dobják be a közösbe a VHK legfőbb céljával, az örökérvényű Élet átélésével kapcsolatos tapasztalataikat, élményeiket és mondják el a VHK szellemiségével összefüggő gondolataikat, ötleteiket, hiszen ezek az érzések, gondolatok, élmények óriási kincset jelentenek, melyek által mindannyian gazdagabbak leszünk. Arra biztatják a rajongókat, hogy írják meg, hogy hogyan telhetne a legjobban ez a közös este, vegyenek részt ebben a közösségi élményben. Itt nincs különbség az előadók és a közönség között, itt mindenki résztvevő, csakúgy, mint az ősidőkben.



A második napon egy merőben más programmal készül a zenekar; itt a spontán közösségi zeneteremtésé lesz a főszerep, az estét pedig a pszichedelikus rockzenét játszó The Swamp Creatures nyitja majd.

Az eseményeken természetesen kiemelt szerepet kap a biztonság, ezért létszámkorlát, kötelező maszkviselés, a beléptetésnél pedig testhőmérléklet-mérés is lesz. Vigyázzunk egymásra! – kérik a szervezők.

Program:


október 8. csütörtök
kapunyitás: 18:30
VHK Közösség-ünnep 18:45-20:00
VHK: 20:15-22:15
részletek a Közösség-ünnepről itt találhatók


október 9. péntek
kapunyitás: 18:30
The Swamp Creatures: 19:00-19:40
VHK: 20:00-22:00

Jegyek: https://www.a38.hu/hu/program/vagtazo-halottkemek-18979
Valamint a Wave lemezboltban és az A38 Hajó pénztárában személyesen

Jegyárak:

- napijegy: 3.500 Ft
- kombinált jegy (csak elővételben az A38 honlapján keresztül): 5.500 Ft

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM