2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Elhunyt Mick Rock legendás zenei fotós
Dátum: 2021. november. 19. péntek, 16:00 Forrás: MTI Szerző: evy
Elhunyt 72 éves korában Mick Rock legendás fotós, aki olyan zenészeket örökített meg kamerájával, mint David Bowie, a Queen, a Stooges, a Sex Pistols és Lou Reed – adta hírül a Variety. Halálát a Twitteren jelentették be.



„Azok, akiknek volt szerencséjük az ő köreiben létezni, tudják, hogy Mick sokkal több volt +a férfinél, aki lefotózta a 70-es éveket+. Fotográfus költő volt, egy igazi természeti erő, aki pontosan azzal töltötte a napjait, amit szeretett. Amit csinált, azt mindig a maga elragadóan felháborító módján tette” – olvasható a közleményben.

Halála okát nem közölték.

Michael David Rock az angliai Hammersmithben született, a Cambridge Egyetemre járt, amikor fotózni kezdett, először helyi koncerteket dokumentált. 1972-ben találkozott Bowie-val, egy ideig az ő hivatalos fotósaként dolgozott, elkészítette róla a legikonikusabb fotókat Ziggy Stardustként.

Mick Rock volt a Bowie Space Oddity, Jean Genie és John, I'm Only Dancing című dalaihoz készült videoklipek producere és rendezője.

Munkái a rockzene legemlékezetesebb albumainak borítóin is láthatóak, például Lou Reed Transformer és Coney Island Baby című albumain, Iggy Pop és a the Stooges Raw Power című lemezén, a Queen Queen II című lemezén, a Ramones End of the Century című lemezén és Joan Jett I Love Rock 'n Roll című albumán.

Karrierje során rengeteg zenészt fotózott, közéjük tartozik Snoop Dogg, Lady Gaga, a Killers, Alicia Keys, Miley Cyrus, a Yeah Yeah Yeahs, a Queens of the Stone Age, a Daft Punk.

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM