2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Megjelent a Follow The Flow új videoklipje
Dátum: 2023. március. 30. csütörtök, 14:49 Forrás: ZeneFórum Szerző: -evy-
A Szélcsend kisfilmje a hamarosan megjelenő új nagylemezt vezeti fel.


Magyarország egyik meghatározó együttese, a Follow The Flow másfél év után jelentkezik új nagylemezzel. BLR, Fura Csé és Szakács Gergő a rájuk oly jellemző módon úgy jár körül komoly dolgokat, hogy közben a dalaik feltöltik a közönséget, és a végén mindenki fülig érő szájjal távozik.
 
Tavaly az egész Budapest Parkot fénybe borították teltházas koncertjükön: varázslatos látványt nyújtott, ahogy egy-egy melankolikusabb dal közben az egész nézőtér ütemre mozgó vakufényektől ragyogott.

„Ha sok volt a sötét és előjön a fény, az árnyékom elől is menekülök” – hangzik a most megjelent Szélcsend egyik sora, és ez előrevetíti a májusban érkező, Egyedül a sötétben című nagylemez egyik fő motívumát is, ugyanis azon a fény-árnyék ellentét kap kiemelt szerepet szó szerinti és átvitt értelemben is.

Az Egyedül a sötétben című album anyaga a Budapest Park színpadán hangzik el először május 27-én. Azt pedig garantálhatjuk, hogy ezen az estén, hála a Follow The Flownak és az együttes egészen kivételes rajongótáborának, senki nem érzi majd egyedül magát!


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM