2020. február. 23. vasárnap, Alfréd napja van.
​Nemzetközi elismerésben részesült a Sound biztonsági programja
Dátum: 2020. január. 16. csütörtök, 10:54 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Szerdán késő este kezdődött a legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards díjátadó gálája a hollandiai Groningenben, ahol az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában a Balaton Sound „Safety First” programja hozta el a fődíjat.


A Balaton Sound a 2018-ban debütált Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. A program népszerűségét mutatja az is, hogy tavaly már – az első évhez képest – kétszer annyi önkéntes csatlakozott a Safety First programhoz.

Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője így nyilatkozott a programmal kapcsolatban: „A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. 2019-ben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával igyekeztünk elérni, azzal a céllal, hogy a nemzetközi közönséghez is eljusson a program léte.”

A kategóriában olyan fesztiválokat előzött meg a Sound, mint a német Happiness, a szlovák Pohoda vagy a szintén német Wat en Schlick fesztiválok.

A Balaton Sound korábban már a European Festival Awards megmérettetésén elnyerte a Legjobb Közepes Méretű Fesztivál fődíját is.


Megosztás:
További hírek

2020. február. 21. péntek, 11:16

2020. február. 19. szerda, 10:38

2020. február. 18. kedd, 17:46

2020. február. 18. kedd, 11:39

2020. február. 17. hétfő, 10:13

2020. február. 14. péntek, 10:23

2020. február. 14. péntek, 10:18

2020. február. 13. csütörtök, 14:22

2020. február. 12. szerda, 16:58

2020. február. 12. szerda, 12:51

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM