2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Nick Mason, LP és Marcus Miller a Budapest Parkban
Dátum: 2020. március. 06. péntek, 13:16 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
A már eddig is hihetetlenül színes, stílusokon átívelő nemzetközi line upot felvonultató, alig több mint két hónap múlva nyitó Budapest Park három újabb ágyút dörrentett el. Június 22-én a Pink Floyd mindenkori dobosának zenekara, a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets a Pink Floyd korai időszakának dalaival érkezik hazánkba; július 8-án két évvel káprázatos első hazai, Parkban adott koncertje után tér vissza LP; július 15-én pedig ismét egy visszatérőt köszönthetünk a jazzlegenda Marcus Miller személyében.


A Pink Floyd nevét valószínűleg senkinek sem kell magyarázni, hiszen a könnyűzene egyik legismertebb és legmeghatározóbb zenekara, akiknek hatása és fontossága vitathatatlan. Nick Mason a csapat indulása óta dobolt velük, sőt, nem csak alapító tag, de az egyetlen aki a Pink Floyd összes lemezén közreműködött. Mindemellett fontos szerepet töltött be a dalszerzésben is – nevéhez részben olyan klasszikus dalok fűződnek, mint az Echoes, a Time, a Careful With That Axe, az Eugene vagy a One of These Days. 2018-ban alapította meg a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets nevű zenekarát, akik a korai Pink Floyd szellemiségét idézik meg az Echoes elnevezésű turnén - mindebben pedig olyan neves tettestársai vannak, mint a Spandau Ballet énekese, Gary Kemp vagy éppen a basszusgitáros Guy Pratt, aki olyanokkal zenélt együtt, mint Madonna, Michael Jackson vagy Iggy Pop. A Pink Floyd kezdeti munkásságát bemutató szupergroup június 22-én a Parkban olyan dalokkal is készül, amiket élőben korábban sohasem hallhattunk a legendás zenekartól.

2018-as Parkos debütálását követően újra önálló koncerttel tér hazánkba LP, azaz Laura Pergolizzi, aki Lost On You című slágerével és őszinte, szeretetteljes dalaival hódította meg a közönség szívét. „Amikor a kezembe veszem a mikrofont és énekelni kezdek, azt érzem, az érzelmek a szívemből közvetlenül a számba áramlanak. Legyen szó egy szomorú balladáról vagy egy pophimnuszról, mind ugyanarról a helyről jönnek.” A karizmatikus énekesnő kivételes tehetség – erről tesz tanúbizonyságot az, hogy olyan előadóknak írt dalokat, mint Cher, Rihanna, a Backstreet Boys, Rita Ora vagy Christina Aguilera. Néhány korábbi próbálkozás után egy fájdalmas szakítás élményét öntötte dalokba, és megszületett az azonnal a rádiós – és lemezeladási listákat meghódító, áttörést hozó Lost On You című lemez, amit 2018-ban egy újabb, Heart To Mouth című anyag követett. A különleges orgánumával, egyedi hangulatú popdalaival és persze védjegyének számító ukulelés hangszerelésével sikeressé vált LP július 8-án tér vissza a Budapest Park színpadára.

marcusmiller_zf.jpg

Július 15-én szintén egy visszatérőt köszönhetünk a Park színpadán - Marcus Miller egy igazi jazzlegenda, aki olyanokkal zenélt együtt, mint Herbie Hancock vagy Miles Davis. A brooklyni születésű multi-instrumentalista géniusz session zenészként és producerként kezdte karrierjét, és olyan előadók lemezén működött közre, mint Beyoncé, Elton John vagy Frank Sinatra. Számos Grammy-díj tulajdonosa és még ennél is többször jelölték, mind producerként, mind zenészként, de nevéhez jó néhány filmzene is kötődik. Legutóbb 2018-ban jelentkezett egy nagysikerű, a közönség és a szakma által is nagyra becsült – szintén Grammy-re jelölt – önálló albummal, amely a Laid Back címet kapta, és amelyről szintén biztosan hoz majd dalokat a Budapest Parkba.

A kilencedik szezonjára készülő Park tehát ezúttal is erős nemzetközi felhozatallal várja a látogatókat – egy roppant színes, szinte minden stílust lefedő line-uppal vág neki a következő évadnak, így bárki könnyen, ízlés szerint szemezgethet a programokból.
06.22. Nick Mason’s Saucerful Of Secrets
07.08. LP
07.15. Marcus Miller


Megosztás:
További hírek

2024. március. 29. péntek, 12:00

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM