2020. július. 10. péntek, Amália napja van.
Nightwish: egy év múlva új lemezt mutatnak be az Arénában
Dátum: 2019. november. 09. szombat, 12:07 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre. Így lesz 2020-ban is, hiszen a napokban bejelentésre került az finn szimfonikus metal együttes következő turnéja: Budapesten bő egy év múlva, 2020. december 7-én játszanak majd, több előzenekar kíséretében.


A zenekar most is javában dolgozik: a holland származású énekesnő, Floor Jansen egy interjúban nemrég elmondta, hogy már befejezték a tavasszal megjelenő új lemez felvételeit, amely a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful-t követi. Floor azt is elmesélte, hogy a csapat hosszas próbák után vette fel az új dalokat, és a visszatekintő Decades turné után most nagyon örülnek annak, hogy végre ismét együtt dolgozhatnak valami új megalkotásán.

És hogy milyen is a Nightwish koncert-élmény? Ízelítőt kaphatunk a zenekar friss videójából, amin a Devil & Deep Dark Ocean-t adják elő Buenos Aires-ben. Ez a felvétel is szerepel majd a Decades: Live In Buenos Aires című új koncertfelvételen, ami idén decemberben válik elérhetővé, BluRay digibook, 2 CD-s digipak, BluRay +2 CD-s earbook, illtve 3 lemezes vinyl kiadásban.

A budapesti koncertre idén november 12-én, kedden 11 órakor indul a jegyek értékesítése.

a Concerto Music bemutatja: Nightwish World Tour 2020
2020. december 7., hétfő
Papp László Budapest Sportaréna
Nightwish koncert + vendégek
Belépő: normál állójegyek 16.900 Ft, kiemelt állójegyek 19.900 Ft, ülőjegyek 13.900-19.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, november 12-én 11 órától.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
http://nightwish.com
https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/433942830837383/

Megosztás:
További hírek

2020. július. 09. csütörtök, 19:30

2020. július. 06. hétfő, 11:01

2020. július. 06. hétfő, 09:30

2020. július. 02. csütörtök, 12:05

2020. június. 29. hétfő, 15:27

2020. június. 28. vasárnap, 22:52

2020. június. 25. csütörtök, 10:56

2020. június. 24. szerda, 11:58

2020. június. 23. kedd, 13:15

2020. június. 22. hétfő, 11:39

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM