2020. február. 23. vasárnap, Alfréd napja van.
Teljes a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja
Dátum: 2020. január. 28. kedd, 11:53 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban – a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára.


Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis, a Tankcsapda és még néhány hazai kedvenc bejelentésével öt hónappal a fesztivál előtt teljessé vált a Telekom Nagyszínpad programja, ami július 1-től 4-ig várja Sopronba a rajongókat.

2013-as feloszlásuk után – a rajongók nagy örömére – 2019 decemberében újra összeállt a XXI. század első évtizedének egyik legsikeresebb bandája, a My Chemical Romance. Idén pedig már turnéra is indulnak, hogy Ausztrália, Új-Zéland, Japán és az Egyesült Királyság koncerthelyei mellett a soproni VOLT Fesztivál Telekom Nagyszínpadán is megörvendeztessék a fanokat. A VOLT előtt 10 nappal Londonban indul a turné két stadionkoncerttel, melyekre 20 perc alatt kelt el az összes jegy.

Az európai aréna- és fesztiválkoncertek sorában itthon a VOLT-on lép fel a tavaly új lemezt megjelentető Bring Me The Horizon, és szintén a line upban köszönthetjük idén a modern amerikai punk rock alapvetését, Dexter Holland csapatát, a The Offspringet is.

A Telekom VOLT a változatos zenei kínálata mellett arról is híres, hogy itt lép föl a legtöbb hazai előadó, közülük idén a Telekom Nagyszínpad vendége lesz a Tankcsapda, akik mindössze 11 koncertet vállalnak 2020-ban idehaza. De a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Kowlasky meg a Vega, a Bagossy Brothers Company, a 15. születésnapját ünneplő Irie Maffia valamint az AWS és a Supernem is látható és hallható lesz.

Ezzel tehát elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, melyben – a korábbi bejelentés szerint – ott lesz Lenny Kravitz, Marshmello, a The Pretty Reckless és Yungblud is. Kedvezményes diákbérletek még kaphatók.



Megosztás:
További hírek

2020. február. 21. péntek, 11:16

2020. február. 19. szerda, 10:38

2020. február. 18. kedd, 17:46

2020. február. 18. kedd, 11:39

2020. február. 17. hétfő, 10:13

2020. február. 14. péntek, 10:23

2020. február. 14. péntek, 10:18

2020. február. 13. csütörtök, 14:22

2020. február. 12. szerda, 16:58

2020. február. 12. szerda, 12:51

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM