2022. május. 21. szombat, Konstantin napja van.
Költözik az Alpárfeszt
Dátum: 2021. január. 14. csütörtök, 19:13 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
Az ország legzöldebb és legundergroundabb fesztiválja – a szervezőkön kívülálló okokból – elhagyja névadó törzshelyét, Tiszaalpárt és idén nyáron már a lakiteleki autós kempingben várja az antimainstream rajongókat. A nemcsakmetal zenei összejövetel 2021-ben, – ha a vírushelyzet engedi – hetedik születésnapját ünnepli majd – a reggae-től a funk muzsikán keresztül egészen a fúziós és modernmetal produkciókig mindenféle szubkulturális stílussal.


S bár az idei évre igent mondó fellépők listája egyelőre még titkos, az már biztos, hogy a 2020-as kimaradást egy bónusz nappal pótolják a szervezők: az eddigi három helyett így június 30-a és július 3-a között négy napig düböröghet a Tisza-parti chill-élmény a lakitelki Tőserdő Autós Kempingben.

Ráadásul ezen a fesztiválon az együttesek mellett a bolygóvédelem is fontos szerepet kap: egyik első hazai fesztiválként az Alpárfeszt crew már három éve kitiltotta a PET palackokat a buliból, a piát pedig kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik majd ezen a nyáron is.

Megosztás:
További koncertek

2022. április. 26. kedd, 01:53

2021. augusztus. 15. vasárnap, 13:32

2021. május. 28. péntek, 14:20

2021. január. 14. csütörtök, 19:13

2020. június. 05. péntek, 10:14

2020. április. 30. csütörtök, 15:19

2020. április. 18. szombat, 12:24

2020. április. 15. szerda, 13:49

2020. március. 06. péntek, 13:16

2020. január. 27. hétfő, 12:04

Évfordulók

Maurice André (1933)

Heinz Hollinger (1939)

Roland Isley (1941)

Pertis Zsazsa (1943)

Kovács József (1946)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM