2021. december. 06. hétfő, Miklós napja van.
Megjelent Elton John új albuma
Dátum: 2021. október. 22. péntek, 11:57 Forrás: Universal Szerző: evy
Elton John is egy volt azok közül a zenészek közül, akik 2020-ban arra kényszerültek, hogy megszakítsák turnéjukat – az ő esetében ráadásul egy különleges koncertsorozatról volt szó, ugyanis éppen Farewell Yellow Brick Road című búcsúturnéja zajlott, amikor beütött a pandémia.


„Az utolsó dolog, amire gondoltam a karantén kezdetekor, hogy albumot készítsek. Viszont ahogy telt-múlt az idő, egyre több olyan együttműködési lehetőség bukkant fel a láthatáron, amit nem szerettem volna kihagyni. Charlie Puth, aki három házzal odébb lakik tőlünk Los Angelesben, áthívott, hogy írjunk egy közös dalt. Olyan zenészek, akiket az Elton John’s Rocket Hour című műsorom során ismertem meg (SG Lewis, Rina Sawayama, a Surfaces), és olyanok is, akikkel még sosem találkoztam (például Damon Albarn vagy Jimmie Allen), mind felkerestek, hogy dolgozzunk együtt. Néhány dalt Zoomon keresztül vettünk fel, ami természetesen számomra is újdonság volt. Voltak olyan felvételek is, amelyekhez személyesen találkoztunk, de üvegfal választott el minket a közös munka során. Azonban mindezekkel a nehézségekkel együtt is olyan dalok születtek, amelyek sokszínűek, tőlem nem megszokottak – rendesen ki kellett lépnem a komfortzónámból. A pályafutásom elején, a ’60-as években session zenész voltam: ezeket a számomra fontos emlékeket hozta vissza az, hogy rengeteg más előadóval együtt készítettem el ezt az albumot” – mondta Elton John a The Lockdown Sessions-ről.

Sir Elton egyébként több közreműködőt is véletlenszerűen ismert meg az évek során. Lil Nas X például az iHeart Icon díját adta át neki, Dua Lipa pedig az egyik Instagram-élőzésébe hívta meg, amelyben Elton John a legendás Studio 54-hoz kötődő emlékeiről mesélt, később pedig együtt léptek fel az énekes AIDS betegeket segítő alapítványának Oscar-gáláján. Olly Alexanderre az It’s A Sin című sorozatban figyelt fel, a Brit Awards-on pedig közösen adták elő a főcímdalt.

Megkereste Andrew Watt producer is, hogy vegyen részt közreműködőként Miley Cyrus Metallica-feldolgozásában (ez dal a The Metallica Blacklist című albumra is felkerült). A közös munka pedig annyira jól sült el, hogy Watt végül a The Lockdown Session-ön is több dal producere lett: az ő ötlete volt, hogy Stevie Wonder, Young Thug, Nicki Minaj, Stevie Nicks, Eddie Vedder és Brandi Carlile is szerepeljen az albumon.

A lemezen szereplő 16 dal közül tíz teljesen új, eddig soha ki nem adott felvétel, emellett pedig minden dalt más előadókkal közösen vett fel – több mint 20 előadót hallhatunk Elton John mellett. A dalok közül három meg is jelent előfutárként: a Dua Lipával és PNAU-val közös Cold Heart, a Stevie Wonderrel készült Finish Line, valamint a Charlie Puth közreműködésével felvett After All ízelítőt ad abból, hogy mennyire diverz is ez a projekt, amelynek során műfajok, generációk, kultúrák és kontinensek között mosódtak el a határok.

Elton Johnt kivételes karrierje során végig a popkultúra meghatározó alakjaként tartották számon, kezdve Bernie Taupinnal közös szerzeményeivel, nagysikerű önéletrajzi könyvén és a Rocket Man című filmen át, egészen búcsúturnéjáig. Öt Grammy-díjat nyert, a Candle In The Wind minden idők legnépszerűbb kislemezeként vonult be a poptörténelembe, a Billboard pedig 2018-ban a toplisták történetének legsikeresebb férfi szólóelőadójának választotta. Ennek az életútnak méltó megkoronázása a The Lockdown Sessions, amely október 22-től elérhető digitális formátumban.

Megosztás:
További ajánlók

2021. december. 03. péntek, 21:21

2021. október. 22. péntek, 12:06

2021. október. 22. péntek, 11:57

2021. október. 01. péntek, 13:08

2021. október. 01. péntek, 13:04

2021. szeptember. 06. hétfő, 12:13

2021. július. 30. péntek, 11:22

2021. június. 25. péntek, 12:32

2021. május. 21. péntek, 22:20

2021. április. 19. hétfő, 10:38

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM