2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.

ZENEFORUM, 2000. december. 13. szerda, 00:00, Vaktor

A néhány hónapja megjelent Deep Inside című bemutatkozó albumával a zenekar egy csapásra kötelezően megjegyzendővé tette a nevét a nagyközönség számára. A gótikus metaljukkal nem csak itthon, de külföldön is a legnagyobb elismerésben részesülnek, olyannyira, hogy a lemez hamarosan a tengerentúlon is megjelenik. A jó pár témát érintő kérdéseimre az énekekért felelős két tag, Szabó András és Kiss Júlia válaszolt.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. december. 07. csütörtök, 00:00, godzi

Novemberben került a boltokba bébik negyedik albuma, a Lesz, ami lesz, és – lesz, ami lesz – a lányok kijelentették: ezzel végleg leszámoltak a gyerekkorral. Az alábbi interjúból megtudhatjuk, milyennek ígérkezik a soron következő Baby-klip, tart-e még Évi Michael Flatley iránti szerelme, és hogy Klári miért nem engedte magát meztelenül fotózni.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. november. 28. kedd, 00:00, Retkes Attila

– Novoszibirszki zenészcsaládban született, Moszkvában tanult, de nagyon fiatalon Nyugatra került. Későbbi pályája szempontjából hol érték a legfontosabb hatások?
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. november. 23. csütörtök, 00:00, Vaktor

A dallamos death metalban utazó dunaújvárosi zenekar a közelmúltban hozta ki első albumát Inhale The Sadness címmel. Debütanyagon már jó ideje gondolkoztak a tagok, de önerőből a kiadásnak nem mertek nekivágni. Majd egyszercsak érkezett egy lemezcég, segítségével nem csak Magyarországon kerülhetett boltokba az album, de még külföldön is terjesztésre ítélték. Az ebből az alkalomból feltett kérdésekre Forray Tamás, a csapat bőgőse válaszolt.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. november. 17. péntek, 00:00, Retkes Attila

Retkes Attlia „Kontrasztok” című, a napokban megjelent interjúkötete igazán megérdemli a tallózást: a következő hetekben a szerző szíves engedélyével a ZeneFórum hasábjain közreadunk egy csokrot ezekből a beszélgetésekből. Az elsőként átvett, alább olvasható Farkas Ferenc-interjúval a nemrég elhunyt zeneszerzőre emlékezünk.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. november. 10. péntek, 00:00, Vaktor

A karcagi Vale Of Tears-t mindenféleképpen a legjobb fiatal zenekarok közt kell megemlíteni. Az északi hatásokat sem nélkülöző black/death metaljukkal már nagyon jó eredményeket értek el itthon és külföldön egyaránt. Az igazi áttörés még várat magára, de ez a készülő nagylemezük segítségével valószínűleg már gyerekjáték lenne. Az album rögzítése azonban meghiúsult, és vele együtt a felajánlott szerződés is. Logikusnak tűnt hát, hogy néhány kérdés erejéig kifaggassam erről és egyebekről a tagokat.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. november. 03. péntek, 00:00, Vaktor

A már több, mint tíz éves zenekarnak az utóbbi időszakban rengeteg problémával kellett szembenéznie, de most már úgy tűnik, hogy minden apró részlet a helyére került, a banda erősebb, mint valaha. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy már javában munkálkodnak új nagylemezükön, így erre hivatkozva zaklattam a Seattle-ben élő Szakácsi Gábort és a C.A.F.B. többi tagját.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. október. 27. péntek, 00:00, Vaktor

A zenekar új albuma szeptember végén jelent meg Enemy Of The Music Business címmel, ami már sok mindent elárul az anyagról. Óriási haraggal íródott, hiszen a tagok szerint a bandát az évek során folyamatosan kihasználták, cseszegették, ide-oda rugdosták. Mindenképpen a visszavágás legjobb útját választották, hiszen mit is várhat egy rajongó, ha a kedvenc zenekarát felidegesítették: egy dühös albumot.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. október. 14. szombat, 00:00, Vaktor

A tabi zenekar október 15-én zárja magára, illetve Hidassy Barnabásra az ajtót a HSB stúdióban, hogy rögzítse második nagylemezét. Voltam olyan szemtelen, hogy egy nappal a komoly munkák megkezdődése előtt még néhány kérdés erejéig kifagattam Bánfalvi Sándort és Janó Mihályt. A kérdések elsősorban az új korongra irányultak, de a banda például azt is elárulta, hogy mennyire nem tetszik már neki az a bemutatkozó lemez, aminek az eddigi legnagyobb áttörést köszönheti.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 

ZENEFORUM, 2000. szeptember. 16. szombat, 00:00, Vaktor

A püspökladányi zenekar már több ízben is szerepelt a ZeneFórum oldalain. Ennek oka az, hogy lehetőségeink maximális kihasználásával próbálunk segíteni, nagyobb ismertséget szerezni a valóban tehetséges, fiatal magyar bandáknak. A Dying Wish pedig talán a zászlóvivője is lehetne ennek az új generációnak. Így hát a tagoknak nagyon sok fontos kérdést tettem fel, ők pedig kézségesen válaszoltak ezekre.
Kulcsszavak:  sztarinterjuk 
« első oldal   |   előző oldal   |   Összesen 157 db. listázva 141-150   |   következő oldal   |   utolsó oldal »
Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM