2019. december. 06. péntek, Miklós napja van.
Accept koncerten jártunk
Dátum: 2015. június. 04. csütörtök, 21:59 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​Pontosan hét hónapos eltéréssel már másodszor lépett fel Budapesten a német heavy metál banda, az Accept. Legutóbb október 26-án jártak nálunk, akkor a  PECSA-ban az ausztrál Damnations Day-jel. Ez alkalommal viszont a szintén német The New Roses és az orosz származású Red’s Cool társaságában tértek vissza a Barba Negra Clubba.

2014-ben Blind Rage című stúdióalbumukhoz tartozó turnés koncertjük elsöprő sikert aratott, nem csoda hát, hogy máris visszatértek kicsiny hazánkba. Eredetileg a Barba Negra Track-ben lett volna a buli, de mivel ott a koncerteknek 10-kor vége kell legyen, ezért átrakták a Barba Negra Music Clubba. Így utólag meggondolva igencsak bölcs ötlet volt, hiszen estére eléggé felerősödött a szél és az eső is eleredt.

Az igazat megvallva még egyik együttes koncertjét sem láttam élőben, sőt, a két előzenekart sem ismertem. Bár azt mindenképp érdekesnek tartom, hogy egy heavy metal banda elé két hard rock csapatot sikerült választani. Mondjuk nem bántam, mivel kifejezetten jó hangulatot teremtett már az elsőnek színpadra lépő The New Roses is, bár ekkor még épp csak szivárgott a közönség.  Amit egyébként nagyon is bánhatnak, ugyanis az énekes zseniális hangja személy szerint engem levett a lábamról. Nem mellesleg jó látni, hogy egy banda még akkor is, ha nem sokan álltak még a színpad előtt, úgy játsszon, mintha több ezres tömeg lenne szembe velük. Látszott, hogy ők még élvezik a zenélést. Igazából a két előzenekar alatt úgy éreztem magam, mintha egy '80-as évek béli filmben lettem volna. A Red’s Cool még öltözetében is hozta ezt az amerikai filmes hangulatot. Az énekesen szűk trapézos farmer bőr pótlással, ha ez nem '80-as évek, akkor mi? Egyszóval nagyon betalált mindkét zenekar, kár, hogy kevesen voltak csak rájuk kíváncsiak.

Persze azért már az Acceptre beértek az emberek. Ahogy a Red’ Cool levonult a színpadról és szó szerint lehullott a lepel, ami eddig a háttérben takart valamit, már nagyon más világban érezhettük magunkat mint az eddigi '80-as R n’ R vonal. A nem mindennapi dob-szerkótól első látásra elhagytam az állam, és az a rengeteg erősítő a háttérben - bár valószínűleg csak dekorációk voltak - azért nem mindennapi látványt nyújtottak.

Accept live

Őszinte leszek, sokszor megesik velem, hogy koncerten, akár mennyire is figyelek és jól szórakozok, a számok nagyon egyformának tűnnek. Ezen a koncerten is elragadott ez az érzés, de még így is azt kell mondjam, hogy fantasztikus élmény volt látni egy ilyen bandát.  Felcsendültek olyan klasszikusok, amiket azért felismer az ember, még ha most van először életében Accept bulin ( Balls To The Wall, Metal Heart, vagy a már Mark Tornilloval rögzített Teutonic Terror). Persze az új dalok is remekül megültek. Egy igazi Best of Setlist-tel varázsoltak a Barba Negra falai közé, egy igazi hajrázós heavy metal partit.

2009-ben új énekessel tértek vissza a legendás német fémszívűek, és azt kell mondjam, jól tették. Félre ne értsétek, nem rosszra gondoltam én a metál nagyapó Udoval kapcsolatban, csak tetszik az új énekesük hangja, új erőre kapott a csapat, no meg kifejezetten mókás azzal a kis fehér szakállal Tornillo uraság . Remek koncert volt, a közönség jól érezte magát, és még az előzenekarok tagjai is ott „buliztak” a közönség soraiban, az Accept ráadás klasszikusai alatt.

thenewrose_500.jpg
The New Roses

redscool_500.jpg
Red's Cool

accept_live1_500.jpg
Accept

accept_live3_500.jpg
Accept


Szöveg: Angel
Fotók: Pásztor Csabi / Rockvilág

Megosztás:
További hírek

2019. december. 05. csütörtök, 15:11

2019. december. 05. csütörtök, 15:01

2019. december. 04. szerda, 22:21

2019. december. 03. kedd, 16:21

2019. december. 03. kedd, 10:40

2019. december. 02. hétfő, 20:59

2019. december. 02. hétfő, 11:12

2019. november. 28. csütörtök, 17:24

2019. november. 26. kedd, 11:14

2019. november. 26. kedd, 02:00

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM