2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Albumok, mint pillanatképek – Paradise Lost interjú
Dátum: 2013. augusztus. 02. péntek, 14:13 Forrás: ZeneFórum Szerző: DéJvid
A gótikus rock/metal keresztapjának tartott Paradise Lost immáron 25 esztendeje tartja uralma alatt a világot sötéten súlyos, vagy éppen melankolikusan szintetizátoros zenéjével. A 90-es évek közepén megközelítőleg 1,5 millió példányt adtak el a Draconian Times lemezből, majd darkos kísérletezéseik hatására a konzervatív metal rajongók javarésze kiátkozta őket...



Napjainkban azonban újra a monumentális és fémes hangzás jellemzi a brit csapatot, amelyért Greg Mackintosh a fő felelős. A végtelenül szimpatikus gitárossal beszélgettünk a balatonszemesi Rock Beach Fesztiválos koncertjük előtt pár órával.


- Egy hűvös angol úriember hogyan viseli ezt a rekkenő hőséget?

Nehezen. Ha tehetem, inkább ki sem megyek a szabadba. Épp elég volt letudni a beállásunkat: a nap végig szemből sütött ránk.


- Itt van alig egy kőhajításnyira a Balaton. Nem volt időtök strandolni?

Nem, de annyira nem is bánom, mert nem tudok úszni.


- Melyik volt a Paradise Lost történelmének legforróbb koncertje? És most nem a hangulatra, hanem az időjárási körülményekre gondolok.

Egészen friss az emlék, hiszen egy tavalyi bulink érdemli ki ezt a címet. Az ausztráliai Soundwave fesztiválon léptünk fel Perth-ben. Szavakkal kifejezhetetlen, hogy mennyire meleg volt a színpadon… Egyenesen ránk tűzött a nap az egész műsorunk alatt. Hólyagok keletkeztek a bőrünkön, a só pedig kiütött a ruhánkon…

greg03k.jpg

- Legalább tizedik alkalommal játszotok már hazánkban. Van valamilyen meghatározó élményed a magyarországi bulikról?

Rögtön az első nálatok adott koncertünk ugrik be. Miután lejöttünk a színpadról, egy lány bukkant fel a backstage-ben. Ő kihagyta a szokásos köröket, tudod, a „nagyon élveztem a bulitokat” kezdetűeket. Szimplán csak odalépett hozzám egy ollóval a kezében, levágott egy tincset a hajamból, majd elrohant! A döbbenettől se szólni, se mozdulni nem tudtam. Ez egyébként 1993-ban történt, amikor a Sepultura-val turnéztunk Európában.


- Ha már turné: pár éve a komplett Draconian Times albumot előadtátok néhány fellépésen, pedig korábban azt olvastam, hogy te ellenzed, ha egy zenekar egyben elnyomja az egyik lemezét. Hogyan sikerült a többieknek jobb belátásra bírniuk téged?

Valóban nem voltam oda az ötletért, de hamar rájöttem, hogy ez a történet nem csak rólam szól. Ahogy beszélgettem az emberekkel a bulik után, kiderült, hogy voltak olyanok, akik legalább 10 éve nem jártak metal koncerten. Ez volt az a lemez, amivel megszerették az egész műfajt. Aztán voltak olyan fiatal srácok is, akik a korukból adódóan ’95-’96 tájékán még nem hallhatták élőben ezeket a dalokat. Némileg furcsa is volt szembesülni azzal, hogy ez az album mekkora hatást gyakorolt a különböző generációkra.

- A Draconian Times-t mindig is a klasszikus Paradise Lost lemezként emlegetik, közben viszont sokkal kevesebb szó esik a One Second-ről, pedig a maga nemében az is egy páratlan anyag. Megmutattátok vele a világnak, hogy nem jut a pokolra az, aki az elektronikát vegyíti a rockos gitárokkal.

Hát, egyesek azért a pokolra kívántak bennünket akkor (mosolyog). Nehéz erre érdemben válaszolni, hiszen akkor még vettek az emberek albumokat, manapság viszont a közönség 98%-a letöltés útján jut hozzá a zenékhez. A Draconian-nel egyszerűen jókor voltunk a jó helyen, minden klappolt. Ha 5 évvel előbb, vagy 10 évvel később jön ki ugyanez a korong, talán közel sem szól akkorát. Az Icon és a Draconian Times számomra szinte egy album, annyira benne voltunk a lemez-turné-lemez-turné körforgásban. Utána viszont tartottunk egy kis szünetet, és sok mindent újraértelmeztünk. Egészen más megközelítéssel fogtunk hozzá a One Second stúdiómunkálataihoz, és ez akkor olyan volt nekünk, mint egy nagy korty friss levegő. Szerettünk volna valami mást, valami újat elkezdeni.

greg01k.jpg

- Szinte minden interjúban megkapjátok a „nem bántad meg utólag a Host album kiadását” kérdést, amit én azért nem érzek jogosnak, mert az egy kiváló anyag. Inkább a 2001-es Believe In Nothing jelentette a mélypontot, amiről te úgy nyilatkoztál, hogy számodra az a lemez nem is igazán létezik.

És ezt a mai napig tartom. Vannak rajta jó momentumok, mint például a World Pretending című dal, de fogalmunk sem volt akkoriban, hogy melyik irányba induljunk el, hogy pontosan mit is akarunk csinálni. A kiadóval sem nagyon találtuk meg a közös hangot: anélkül újrakeverték háromszor is a felvételeket, hogy bármelyikünk ott lett volna a stúdióban. Az nem volt egy jó időszak. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor másnapos vagy, és az előző este mókázását a totálisan szétesett állapot követi.


- Amíg az ezredforduló környékén szinte az elektronikus témák szolgáltatták a zenétek fő motívumát, addig a tavalyi Tragic Ildol lemezen mindössze a nyitó Solitary One-ban használtatok némi zongorát. Tudatosan szorítottátok háttérbe a billentyűs hangszereket?

Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen atmoszférát tudunk úgy teremteni, ha csak mi vagyunk, öten, illetve a hagyományos rock hangszerek. De az említett dalnál az utolsó pillanatban mégis úgy éreztem, hogy ide még kell valami, így került bele a zongora. Ezúttal jó volt egy nagyon természetes hangzást kialakítani. Amikor a 90-es évek közepén elkezdtük használni a billentyűket és a samplereket, ez még teljesen újnak számított a metal színtéren, ma viszont már minden második banda így áll színpadra. Többször láttam már, hogy ezek hiányában egy zenekar képtelen élőben játszani. De nekünk van elég dalunk ahhoz, hogy ha a gépről jövő dolgok nem szólalnának meg, akkor is lenne mit előhúznunk a tarsolyunkból.

greg08k.jpg

- Nyilván még egy Host-ot nem fogtok írni, de azt el tudod képzelni, hogy egy nap az elektronika újra olyan szerepet kapjon a zenétekben, mint mondjuk a Symbol of Life vagy az In Requiem lemezek idején?

Soha ne mondd, hogy soha! Az albumaink olyanok nekem, mint egy-egy pillanatfelvétel. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi lesz velünk két év múlva, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Talán két év múlva egészen más zenei ötletekkel állnék elő, mint most, de ez egyelőre megjósolhatatlan.


- A Tragic Idol-t tavaly adtátok ki, szóval lassan nyilván elkezdtek dolgozni a következő anyagon.

Igen, nagyjából egy hónap múlva biztosan nekiállok összerakosgatni az új témákat. De előtte még alaposan fel kell készülnünk az ősszel esedékes koncertjeinkre, amikkel a csapat 25 éves fennállását ünnepeljük. Hiszen várhatóan ezeken a bulikon olyan dalok is terítékre kerülnek, amiket hosszú évekkel ezelőtt, vagy még soha nem játszottunk.


- A 25 éves ünnepi koncertek programjára a rajongók szavazhattak a Facebook oldalatokon. Gondolom, jött néhány megdöbbentő kérés.

Az sokkal jobban meglepett, hogy a top 20 dal nagy részét azok a nóták képezik, amik egyébként is benne vannak a műsorunkban. Néztünk is egymásra a többiekkel, hogy „ezek szerint semmi különlegeset nem akarnak tőlünk?” (mosolyog). Úgyhogy most azon vagyunk, hogy a program tükrözze a rajongók kéréseit, de azért benne legyen az is, amit mi szeretnénk hallani. Talán egy 25 éves jubileumi lemez is lesz belőle, tele ritkaságokkal és egyéb érdekességekkel.

greg05k.jpg

- Mi a véleményed a dubstepről?

Kicsit olyan nekem, mint a metal. A tört, kemény ütemek, a felezős tempó: sok a hasonlóság. Szerintem egyenesen a metal egyik vadhajtása. Onnan ered az egész. A koncepció ugyanaz, csak más a megközelítés. Ahogy észrevettem, sok metal rajongó szereti ezt a műfajt. Ilyen például a fiam is: 16 esztendős, és egyformán szereti a klasszikus Black Sabbath albumokat és a dubstepet. Nekem abszolút nincs ellenemre, ha keverjük a stílusokat. Sőt, kifejezetten jónak tartom az ilyen kísérletezést.


- Hiszel a világbékében?

Nem! Úgy értem, el tudom képzelni, persze, és jó is lenne, de ennyi az egész. Elég, ha arra gondolsz, hogy az emberi faj mennyire területfüggő. Az országhatárokkal is csak a probléma van, de néha már a szomszédod is képes lenne egy kanál vízben megfojtani azért, mert a te kerítésed öt centivel hosszabb az övénél. Az emberi természet sajnos hajlamos arra, hogy elpusztítsa saját magát. Bárcsak lehetne világbéke… de mi alkalmatlan faj vagyunk ehhez.


(Fotók: Máté Évi)


Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM