2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Antimatter koncert a Robotban
Dátum: 2019. március. 13. szerda, 18:09 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
Március 18-án visszatér Budapestre az Antimatter, mely rendszeresen játszik Magyarországon a Negative Art vendégeként. A Mick Moss és Duncan Patterson (ex-Anathema) által 20 éve alapított érzelmes, művészi hangulatú rockzenekarban története során számos vendégelőadó és zenész megfordult már, így a lemezek műfaja is sok árnyalatot viselt a post rocktól a dark akusztikus neofolkon át az elektronikus, progresszív rockzenéig.


A koncepciót azonban mindig az egyetlen máig tag alapító, és egyben az éneket, a gitár-, basszusgitár- és billentyűsávokat is feljátszó Mick határozta meg. A 2018-as új Antimatter album címe Black Market Enlightement, és a lemez a szakma visszajelzései alapján egyértelműen jól sikerült: még azok is nagy lelkesedéssel nyilatkoznak róla, akiknek az előző, 2015-ös Judas Table kevésbé nyerte el a tetszését. A lemez tehát egyfajta visszatérésként is értékelhető: érett, kellően súlyos dalokat rejt, értékes hallgatni valót kínálva az Alternative 4-korszakos Anathema, vagy éppen a Porcupine Tree rajongóinak. Az erőteljes hangszeres felépítménnyel, és magával ragadó énekkel val ragadó énekkel összerakott The Third Arm című dal (korhatáros) videója remek ízelítő mindebből.


Mick és a zenekar Budapestre a turné elején, március 18-án érkezik, ahol a Robotban játszanak majd, egy hazai együttes fellépését követően - az utóbbi csapat nevére a koncert Facebook eseményében derül fény hamarosan. A legutóbbi budapesti Antimatter koncerthez hasonlóan ez az este is jó eséllyel pályázik a teltházas érdeklődésre, így a jegyeket érdemes elővételben megváltani.

A Negative Art és a Fekete Zaj Fesztivál bemutatja: Black Market Tour 2019:  An Electric Evening of Antimatter
2019. március 18., hétfő 20 óra
Budapest, Robot
Antimatter koncert + vendég
Belépő: elővételben 3000 Ft, a koncert napján 3500 Ft
Jegyek kaphatók a https://tixa.hu/antimatter_20190318_robot oldalon.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM