2019. július. 18. csütörtök, Frigyes napja van.
Csúcsra jár a Belmondo libidója
Dátum: 2012. április. 03. kedd, 10:38 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
Itt a tavasz, tombolnak a hormonok, csúcsra jár a Belmondo libidója is. A zenekar klipet forgatott és országszerte energikus klubkoncerteken táncoltatja meg a közönséget.


Jó hatással van a tavaszi zsongás a Belmondo tagjaira is. A zenekar kirobbanó formában van, és a sűrű koncertprogram közben arra is szakított időt, hogy abszurd hangulatú videoklipet forgasson a Mikor című albumon megjelent Libidó című dalhoz. „A Libidó minden ember életében fontos, hiszen sok pozitív energia és motiváló erő kapcsolódik hozzá, pláne tavasszal. A kétértelmű dalszöveg afféle abszurd locsolóversként is felfogható, ezért a klip is hasonló hangulatú. A szereplők a tévés teleshop műsorok stílusában, irreális ígéretekkel próbálják rátukmálni a vevőkre a Libidó nevű termékcsaládot, miközben játszik a zenekar. A Libidó című számunk elég mozgalmas és a koncerteken már bizonyított, ezért döntöttünk úgy, hogy ehhez készüljön az új klip” – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere.

A Belmondo a november végén megjelent Mikor című, negyedik stúdióalbuma megjelenése óta sorra kapja a felkéréseket, és folyamatosan járja az ország klubjait. A zenekar a következő napokban Nyírbátorban, Nyíregyházán, majd április 11-én a budapesti Ötkert színpadán lép fel. Pár nappal később, április 14-én Czutor zsűritag lesz az AmaTours – A siker útján című zenei tehetségkutató verseny döntőjében Szegeden. Az esemény után fel is lép a Belmondo zenekarral a legendás Rock Klubban, ahol tinédzserként és kezdő zenészként maga is bontogatta a szárnyait kerek 20 évvel ezelőtt.

A frontemberrel április 18-án újra találkozhatnak a rajongók Szegeden, hiszen Czutor Zoltán szubjektív tárlatvezetést tart a REÖK-ben a The Art Of John Lennon című kiállításon. „Megtisztelőnek érzem, hogy a szülővárosomban vezethetem körbe a látogatókat azon a kiállításon, amely az egyik legnagyobb példaképem képzőművészeti munkásságát mutatja be. A Beatles zenéjén nőttem fel, John Lennon pedig világnézeti szempontból is meghatározó az életemben. Mindazokat az alapvető értékeket képviselte, amelyek számomra is fontosak, ezért rokonságot érzek vele. Felülmúlhatatlan jellem, szellem és zenész volt, de sajnos a zeneipart manapság túlságosan uralja az üzlet ahhoz, hogy a hozzá hasonló karizmatikus figurák megjelenhessenek és átütő sikert érjenek el. A kiállításon személyes történetekkel, valamint John Lennon szerzeményeivel és kedvenc dalaival idézem meg ennek a zseniális művésznek az emlékét” – tette hozzá Czutor Zoltán.
 


Megosztás:
További hírek

2019. július. 17. szerda, 11:05

2019. július. 16. kedd, 19:38

2019. július. 15. hétfő, 16:43

2019. július. 15. hétfő, 13:46

2019. július. 14. vasárnap, 08:18

2019. július. 13. szombat, 08:47

2019. július. 12. péntek, 08:45

2019. július. 11. csütörtök, 23:18

2019. július. 11. csütörtök, 11:09

2019. július. 08. hétfő, 11:31

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM