2020. január. 19. vasárnap, Sára, Márió napja van.
Hellyeah - Vasárnapi „ebéd a családdal“ Budapesten
Dátum: 2015. június. 19. péntek, 13:11 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​Kicsivel több, mint egy év után tért vissza Magyarországra a Hellyeah, ezúttal a budapesti Barba Negra Club-ba jöttek el, szándékosan klubkoncertet szervezve.


Az előzenekarok személyes hazai kedvenceim közül kerültek ki, a Room of the Mad Robots nyitotta az estét, őket pedig a Magma Rise követte, így szokásomtól eltérően az első zenekarra is siettem, és sikerült szinte a kezdésre odaérni.

Room of the Mad Robots live

Már érkezéskor gyanús volt, hogy a bejáratnál lazító haverok viccelődése a benti „tömegről“, nem alaptalan. Szokatlanul üdítő volt a Barbában úgy ki-be járni, hogy nem kell tömegeken átverekednie magát az embernek, így nem sokkal később azon kaptuk magunkat, hogy mi is a kinti ismerősökkel lézengünk, pedig megy már bent a koncert. Igazság szerint a mostani bulin nem érintett úgy meg a Room, amennyire szeretem a muzsikájukat, de ezt aláírtam annyival, hogy vasárnap van, koradélután, és a borzalmas meleg miatt még nem vagyok ráhangolódva eléggé az estére. Aztán a Magma Rise hasonlóan felületi szinten kapargatta csak meg az érzékeimet, de még mindig megmagyaráztam belül annyival, hogy ebben a félig üres klubban egyszerűen csak nem szól most annyira jól a domináns basszusgitáros hangzás.

Magma Rise live


Szerencsére a Hellyeah-re megtöltötte a dühöngő részt a közönség, így nem kellett szemlesütve álldogálnom Vinniék előtt, mikor fellebbent a függöny! Vártam már egy jó ideje, hogy élőben lássam őket, eddig nem volt szerencsém sem a FEZEN-en, sem Bécsben elmenni rájuk.

Hatamas lendülettel indítottak, ami egész koncerten végigvitte a bulit, érezhető volt a megmozdulás, és ahogy Chad-ék beleadnak apait-anyait. Sajnos elvett az élményből kissé, hogy a legfrekventáltabb helyen, azaz legelöl középen, ahol elvileg a legjobban élvezhető lenne a koncert, az énekből és a gitárból szinte semmi étrelmes, kivehető hangot nem hallottunk. Pedig így egy gitárral eleve nehezebb dolguk volt (pár nappal a buli előtt a másik gitáros, Tom Maxwell a lábát törte, így nélküle állt színpadra a banda). Úgyhogy feladva a rajongói mivoltomat, oldalabbra somfordálva élveztem a zenét! (És közben leesett, hogy bezony ez a hangtechnika kibabrált az előző fellépőkkel is, szóval nem biztos, hogy csak a stíluskülönbség, meg a 40fok játszott közre az odabent alapozók hiányában. )

Hellyeah Barba Negra live


Baromi szimpatikus volt a pozitív hozzáállás, ami sütött a zenekarból, Chad megszólalásaiból sem jött semmi csalódottság a kis létszám, vagy a mondandója meg nem értése miatt! Jól összefogta ezt a pár embert, akik közül legtöbben egyébként is haverok voltak, és naná, hogy szeretjük a Panterát! Ettől függetlenül, szerintem a Hellyeah ma már önmagában is bőven megállná a helyét, még ha tudatosan is építenek még kicsit Vinni múltjára. Bántam volna, ha kihagyom, egy nagyon egyben lévő koncerten lehettem, ahol szinte minden megvolt, amiért az ember ezt a zenét hallgatja. Remélem, fogok még találkozni velük, talán egy jobb alkalommal, és még több érdeklődővel a jövőben!


Szöveg: Móki
Fotók: Máté Évi

Room of the Mad Robots live

 Room of the Mad Robots live

 Room of the Mad Robots live

Magma Rise live

 Magma Rise live

 Magma Rise live 

Magma Rise live

 Magma Rise live

 Magma Rise live

 Magma Rise live

Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live 

Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live 

Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live

 Hellyeah Barba Negra live


Megosztás:
További hírek

2020. január. 17. péntek, 10:32

2020. január. 16. csütörtök, 17:40

2020. január. 16. csütörtök, 10:54

2020. január. 16. csütörtök, 10:41

2020. január. 10. péntek, 11:36

2020. január. 08. szerda, 16:24

2020. január. 08. szerda, 15:09

2020. január. 07. kedd, 16:09

2020. január. 07. kedd, 10:23

2020. január. 06. hétfő, 13:52

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM