2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Megtöltötte a Hősök terét és környékét Bryan Adams
Dátum: 2019. szeptember. 30. hétfő, 09:34 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Egyedülálló koncertélményben volt része annak, aki kilátogatott a Skandináv lottó 20. születésnapja alkalmából szervezett Szuperkoncertre. A Hősök terétől egészen a Bajza utcáig több mint hetvenezer ember ünnepelt az este folyamán Bryan Adams és a Wellhello koncertjén, mely az elmúlt hét év legtöbb érdeklődőt vonzó koncertjének számít. Önfeledt szórakozás, közös éneklés a nyárutón: ilyen volt az idei Szuperkoncert.


Fergeteges hangulatban és óriási érdeklődés mellett zajlott le a Szerencsejáték Zrt. szervezésében megvalósult Szuperkoncert. Az igazi rajongók már déltől várták a 16:30-as kapunyitást. A rendezvény csúcspontja a 20 órakor kezdődő kanadai világsztár koncertje volt, olyan örök klasszikusnak számító dallamokkal, mint a Summer of 69, a Straight from the Heart vagy a legfrissebb, Ed Sheerannel közösen írt Shine A Light című szám, melyeket Bryan Adams-szel közösen énekelt a magyar publikum ‒ áll a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

Bryan Adams live
 
Az este folyamán nemcsak a Hősök tere és környéke, hanem a tavalyihoz képest háromszorosára növelt mozgáskorlátozott lelátó is megtelt. Az igazán szerencsések pedig nemcsak a színpadon, hanem a színfalak mögött is találkozhattak személyesen a világhírű zenésszel és a Wellhello tagjaival is.

Wellhello live
 
Az év legnagyobb szabadtéri koncertje több részletében is egyedülálló elemeket tartalmazott. Az 500 négyzetméteres színpad mellett ugyanis 550 négyzetméteres LED világítás tette teljesebbé a vizuális élményt, amelyből 300 négyzetméter a színpad környékére összpontosult. A legnagyobb rock koncertekhez mérhető hangélményért pedig a több, mint 200 darab egyedi teljesítményű hangfal felelt.
 
A Hősök terén felépült színpad építésében közel 300-an vettek részt.

Fotók: Török Hajni

Címlapkép: Szerencsejáték Zrt.

IMG_6112j.jpg
IMG_6146j.jpg
IMG_6155j.jpg
IMG_6159j.jpg
IMG_6181j.jpg
IMG_6224j.jpg
IMG_6234j.jpg
IMG_6246j.jpg
IMG_5658j.jpg
IMG_5767j.jpg
IMG_5777j.jpg
IMG_5872j.jpg
IMG_5921j.jpg
IMG_5965j.jpg
IMG_5967j.jpg



Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM