2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Önálló koncerttel tér vissza hazánkba a Thirty Seconds To Mars
Dátum: 2018. november. 02. péntek, 13:13 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A Los Angeles-i rockerek már számos hazai fesztivál nagyszínpadát meghódították, július 23-a viszont igencsak kivételes nap lesz a magyar rajongók számára. Jared Leto és csapata ugyanis karrierjük során először egy teljesen önálló koncerttel érkeznek a Budapest Parkba.

Kevés olyan szupersztárt ismerünk, akinél nehéz eldönteni, hogy a színészi vagy zenei pályája a sikeresebb, de Jared Leto az a fajta multitálentum, aki mindkét terepen megállja a helyét. Mit megállja, letarolja azokat – amellett, hogy egy Golden Globe és egy Oscar-díj tulajdonosa, számtalan MTV-díjat tudhat magáénak. Ráadásul mindezt időben párhuzamosan érte el – első filmszerepében 1995-ben tűnt fel, majd három évvel később szintén zenész testvérével, Shannon Letoval megalapították a Thirty Seconds To Mars zenekart.

Az amerikai rockerek számára az áttörést 2005-ben megjelent második albumuk (A Beautiful Lie) hozta meg, innen pedig egyenes út vezetett az élvonalbeli zenekarok közé. Félreértés ne essék, a Thirty Seconds To Mars rendesen megdolgozott a sikerért – ahelyett, hogy hátra dőltek volna, soron következő This Is War című lemezükkel igen merész lépést tettek a progressive rock és az industrial irányába. 2010-ben a Songkick megállapította, hogy a TSTM a legmasszívabban turnézó zenekar, sőt, a következő évben a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerültek az albumot követő több mint 300 állomásos turnéjukkal.

Jared és Shannon Leto azóta is töretlen lelkesedéssel keresik az újat és az egyedi megoldásokat, aminek legutóbbi lenyomata az idén áprilisban megjelent, azt art-pop és az elektronikus stílusokkal kísérletező America című lemezük. Az anyag a Billboard listáján rögtön a második helyen szerepelt, ezzel a Thirty Seconds To Mars eddigi legjobb debütálását produkálta.

A TSTM kétségtelenül megkerülhetetlen hazánkban is, ezt bizonyítja számtalan hatalmas sikerű fesztiválfellépésük. Mindenhol őrjöngő tömeg fogadta a srácokat, akik most végre egy önálló koncerttel szeretnék megköszönni a töretlen lelkesedést július 23-án a Budapest Parkban.

Jegyek november 6-tól kaphatóak.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/562017954231297/




Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM