2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Stereo MCs Full Connected Show az A38-on
Dátum: 2014. november. 02. vasárnap, 11:48 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
​A Stereo MC’s-t nem véletlenül nevezik a világ egyik legeslegjobb, legpatinásabb, legütősebb, legizgalmasabb hip-hop csapatának: három éve ezt be is bizonyították nálunk is, amikor is forráspontig hevítették az A38 táncterét. Most új, régi és eddig nem hallott számaikat összegyűjtő Collected című karrierösszegző lemezük turnéján fogják ismét megőrjíteni a Hajó közönségét november 14-én. Ott a helyed!


A Stereo MC’s minden idők egyik legsikeresebb brit hiphop zenekara. Ugyan a sokoldalú kollektíva két meghatározó egyénisége és alapító tagja, a Rob Birch – Nick ’the Head’ Hallam páros már mindketten elmúltak ötven évesek, de még mindig annyi energia lakozik bennünk, mintha nem huszonöt évvel ezelőtt, hanem még csak tegnap léptek volna ki az utcára, hogy elinduljanak a siker felé.

A csapatba a kilencvenes évek elején lépett be Owen If, polgári nevén: Ian Frederick Rossiter, aki máig tagja a Stereo MC’s-nek, mely alakulat fazonját az idők során számos kiváló énekesnő, többek között Cath Coffey jelenléte is meghatározta. Első közös nagy slágerük az Elevate My Mind volt. Ez volt az első olyan brit hip-hop sláger, amely felkerült az amerikai R&B chartra, így nem csoda, hogy a Stereo MC’s a Happy Mondays oldalán 1990-ben bejárta egész Amerikát. Eddigi legnagyobb sikerüket Connected című albumukkal érték el: a brit lemezeladási listákon a második helyig küzdötte fel magát, és a ’94-es BRIT Awards-on amellett, hogy a Stereo MC’s-t választották a legjobb bandának, ez a lemez lett az év albuma.

A Stereo MC’s csak és kizárólag akkor ad életjelet, amikor annak eljött az ideje. Nincs erőltetett dalszerzés, nincs hakni. Márpedig banda funkos lazaságú, hip-hoppal, elektronikával és rockzenével kacérkodó karakterének állandóságát az ütemek magabiztossága adja, és bármilyen irányba is változik az összkép, a tengerentúlt is meghódító brit banda képtelen hibázni.

Idei, 10 korongos gyűjteményének új dalaival pedig ismét bizonyítja a formáció, hogy a kellő tűz megléte mellett innováció miatt sem kell a szomszédba mennie, hiszen a Stereo MC’s hangzása ismét pont annyit frissült, amennyire megőrizte örökké friss és páratlanul üdítő orgánumát is.

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM