2019. július. 16. kedd, Valter napja van.
Tegan and Sara: a Dürerben az ikerpár!
Dátum: 2013. szeptember. 02. hétfő, 22:42 Forrás: ZeneFórum Szerző: DéJvid
​Az élőben is egyedülálló, különleges és intim atmoszférát teremtő Tegan and Sara párosa november 4-én először lép színpadra Magyarországon.

Kevés kúlabb család élhet Kanadában, mint Quinnék, akiknek ikerlányaiba, Teganba és Saraba külön-külön is elképesztő tehetség szorult, együtt pedig elkerülhetetlen volt, hogy meghódítsák a világot.

Mindössze 15 évesen kezdtek el dalokat írni, négy évvel később pedig szinte még tinédzserként a kezükben tarthatták első, Under Feet Like Ours című, nagyon erősre sikerült bemutatkozó anyagukat.

Az immáron 13 éves múltra visszatekintő Tegan and Sara duója idén januárban jelentette meg az év végi toplistákon is jó eséllyel induló Heartthrob névre hallgató hetedik stúdióalbumát; az ezen szereplő Closer című sláger pedig remekül példázza, hogy a testvérpár az eddigiekhez képest egy kissé populárisabb irányt választott.

A lemez világszerte több mint egymillió példányban kelt el, és az elmúlt évben olyan előadókkal turnéztak együtt, mint a The Killers, Neil Young vagy a The Black Keys, a napokban pedig éppen Észak-Amerikát hódítják meg a Fun.társaságában. Már így fél távon is kitűnik, hogy sikeres évet hagyhatnak maguk mögött, hiszen a nyár folyamán olyan neves fesztiválokon léptek színpadra, mint a Lollapalooza vagy az Osheaga. És ha mindez még nem lenne elég, a közelmúltban a tetovált tesók egy különleges performansz erejéig Taylor Swift turnéján vendégeskedtek, aki elmondta, hogy a Heartthrob az egyik kedvenc albuma.

Tegan and Sara – 2013. november 4., 19.30
Budapest, Dürer Kert (1146 Bp., Ajtósi Dürer sor 19-21.)

Jegyárak:
Elővételben (szept. 5-től): 4.700 HUF
A koncert napján: 5.500 HUF
VIP: 22.500 HUF


Megosztás:
További hírek

2019. július. 15. hétfő, 16:43

2019. július. 15. hétfő, 13:46

2019. július. 14. vasárnap, 08:18

2019. július. 13. szombat, 08:47

2019. július. 12. péntek, 08:45

2019. július. 11. csütörtök, 23:18

2019. július. 11. csütörtök, 11:09

2019. július. 08. hétfő, 11:31

2019. július. 08. hétfő, 11:18

2019. július. 05. péntek, 00:38

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM