2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Az Ivan & The Parazol lép fel a Whitesnake előtt
Dátum: 2019. április. 05. péntek, 10:51 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
​Június 25-én a Barba Negra Track színpadán az Ivan & The Parazol nyitja majd az estét a Whitesnake fellépése előtt. A dolog azért is különleges, mivel a Vitáris Iván vezette zenekar új albuma épp a napokban látott napvilágot a holland Butler Records égisze alatt.


Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, zseniális élő fellépések – ez az Ivan & The Parazol, amely közel egy évtizednyi fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét. Azt vallják, másnak lenni mindig előny, és sosem hátrány, s ebben a szellemiségben már most olyan utat jártak be, ami kevés magyar zenekarnak adatik meg.

Az elmúlt években nemcsak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak. Idén márciusában jelentették meg Exotic Post Traumatic című albumukat a holland Butler Records kiadásában. A felvételeket Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítették, ahol többek között Frank Sinatra, a The Rolling Stones, Michael Jackson és a Foo Fighters is dolgozott. A munkát a Grammy-díjas hangmérnök és zenei producer, Wil Anspach irányította. Két dalban a Crystal Fightersből ismert Ellie Fletcher is közreműködött.


Napokon belül indul a lemezbemutató turnéjuk Európa nagyvárosaiban, majd a hazai helyszínek után Amerikában zárják koncertkörútjukat. Ennek keretében láthatja őket a hazai közönség június 25-én a Barba Negra Track színpadán, hiszen az Ivan & The Parazol nyitja majd az estét a Whitesnake fellépése előtt.

Az Ivan The Parazol elérhetőségei:
Web
Youtube
Facebook
Instagram
Spotify

Megosztás:
További koncertek

2024. március. 09. szombat, 13:16

2024. március. 07. csütörtök, 15:56

2024. március. 04. hétfő, 18:04

2024. február. 26. hétfő, 20:41

2024. február. 15. csütörtök, 22:19

2023. december. 31. vasárnap, 11:23

2023. december. 13. szerda, 22:40

2023. december. 10. vasárnap, 22:39

2023. december. 05. kedd, 20:38

2023. december. 05. kedd, 11:47

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM