2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
​Melankólia és vodkás whiskey a Dunán
Dátum: 2022. augusztus. 27. szombat, 16:27 Forrás: ZeneFórum Szerző: Hari
Nagy örömünkre igen sűrű nyarunk volt, hemzsegtünk a jobbnál jobb koncertekben, de még így augusztus utolsó napjaiban is elnézünk egy-két eseményre, hogy testileg-lelkileg rákészüljünk az ősz és a klubszezon beköszöntére. Ezúttal egy általunk régen látott helyre, az A38-ra náztünk el, akik az ukrán Stoned Jesust látták vendégül, a Törzs zenekar kíséretében.


Az A38 hosszú évek óta igen fontos szerepet tölt be itthon a könnyű és underground zene világában. Megannyi koncertfelvétellel és nemzetközi előadóval gazdagítja mindennapjainkat, ezért a minőség és a hangzás garantált volt, erre nem is fordítanék több szót, hozták a megszokottat. Egyedüli problémának az italpultnál felgyülemlett embertömeget tudnám felhozni, de ez várható volt a nagy érdeklődés miatt (majdnem teltház). Hiába pörögtek becsülettel a pultosok, ebből fakadóan a Törzs zenekar koncertjét sorban állás közben tudtam csak „nézni”.



Előzetes utánajárásomnak köszönhetően nagyjából tudtam mire számítsak. A post-rock trió, ugyan számomra picit stílusidegen a főzenekar stoner zenéjétől, azonban ambient hangulatú gitárcentrikus zenéjük mégis működött. Nem feltétlen baj az, ha több műfaj is tiszteletét teszi egy-egy ilyen buliban, főleg, ha a közönség is nyitott rá. Én az voltam.



Rövid átszerelést követően színpadra lépett a Stoned Jesus. A banda jelenleg a Seven Thunders Roar albumuk 10. évfordulójának kapcsán látogatott hazánkba, és mint már említettem, igen sokan kíváncsiak voltak rájuk, ami talán nem is meglepő a szcénában betöltött szerepük miatt. Néhol melankolikus, néhol igazi southern, whiskey szagú zenéjük transzba ejtette a nagyérdeműt. Ez nem az a koncert volt, ahol egymásnak feszülnek a pogózó testek, vagy arra kelljen figyelni, mikor ugrik a fejedre egy, a színpadról vetődő lelkes néző. Itt a zene, a fények, a zenekar és a közönség szinkronja érvényesült.



A banda egyértelműen szívét lelkét beleadta a produkcióba, ami a jelenlegi, hazájukban kialakult helyzetet tekintve örömteli volt. A srácok látvány tekintetében sem estek túlzásokba, bőven elég volt számukra nemzetük lobogója előtt muzsikálni. Az elhangzott dalok számát is hasonlóan „szerényre” sikerült összeállítaniuk. Programjuk ugyan csak 9 számból állt, de ha azt vesszük, hogy ezek nagy része majdnem 10 perces, szerintem ez egy elhanyagolható dolog. Olyan volt az egész, mintha egy vonaton ülnék. Az első számnál felszálltam, majd a következőnél le, csak közben lement egy teljes koncert.



Összességében ismét egy élménydús esten vagyunk túl. Köszönet a két fellépőnek, hogy elvittek magukkal erre az utazásra, illetve az A38-nak, hogy ennek ismét szinte tökéletes terepet adtak.



Stoned Jesus setlist:

Bright Like the Morning
Porcelain
Electric Mistress
Thessalia
Feel
I'm the Mountain
Get What You Deserve
Here Come the Robots
CON

Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi

További Stoned Jesus képeink ITT, Törzs fotóink pedig ITT érhetők el.


Megosztás:
További koncertek

2024. március. 09. szombat, 13:16

2024. március. 07. csütörtök, 15:56

2024. március. 04. hétfő, 18:04

2024. február. 26. hétfő, 20:41

2024. február. 15. csütörtök, 22:19

2023. december. 31. vasárnap, 11:23

2023. december. 13. szerda, 22:40

2023. december. 10. vasárnap, 22:39

2023. december. 05. kedd, 20:38

2023. december. 05. kedd, 11:47

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM