2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.

ZENEFORUM, 2023. január. 18. szerda, 17:44, 987 olvasás, -evy-

Újabb felvétel érkezett hazánk legsikeresebb labdarugócsapatának első albumáról. „A nagy Fradi lemez: a zene ereje” projekt megálmodója és producere Lotfi Begi, aki kiváló közreműködőkkel és minden szurkoló számára kedves dalokkal biztosítja a bajnokcsapathoz méltó hangulatot.

ZENEFORUM, 2021. április. 14. szerda, 11:51, 1043 olvasás, evy

Karma címmel megjelent Rúzsa Magdolna nyolcadik stúdióalbuma. Az énekesnő elektronikus poplemezén ismét Szakos Krisztiánnal dolgozott együtt. „Mivel korábban már megszoktuk, hogy ketten írjuk és rögzítjük is a dalokat, a járvány, a karantén ebből a szempontból nem jelentett változást. Persze az ember ilyenkor egy kicsit mentálisan megborul, de nagyon termékenyek voltunk, hiszen a Karmán tizennégy dal hallható” – mondta Rúzsa Magdolna az MTI-nek.


ZENEFORUM, 2020. március. 06. péntek, 12:39, 2237 olvasás, -smart-

​Június 30-án a Road Movie sorozat első, élő koncertprogramjával indul a Telekom VOLT Fesztivál Sopronban. A délután 5-kor kezdődő programban egész estés koncertet ad Ákos, Rúzsa Magdi, a Hiperkarma, a Kelemen Kabátban, házigazdaként pedig a Moby Dick és a VOLT rezidensének számító DJ Jokó lép színpadra. A Road Movie a fesztivál többi napján is feltűnik majd.

ZENEFORUM, 2019. március. 29. péntek, 11:28, 1624 olvasás, evy

A húsvéti hosszú hétvége után kipihenve indulhatunk neki a Budapest Park nyolcadik szezonjának, amely megjelenésében egy intergalaktikus világba kalauzolja majd a közönséget. Ráadásul igen erős nyitóhétvégére számíthatunk négy hét múlva: a Fővárosi Rapcirkusz bontja a kapukat április 25-én, újra lélegzetelállító energiákkal érkezik a Vad Fruttik, majd április 27-én a csillagokat is leénekli az égről nekünk Rúzsa Magdi.

« első oldal   |   előző oldal   |   Összesen 4 db. listázva 1-4   |   következő oldal   |   utolsó oldal »
Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM