2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.

ZENEFORUM, 2019. április. 29. hétfő, 11:26, 1351 olvasás, evy

Június 16-án, Apák napján 8 élvonalbeli magyar együttes és művész ad monstre koncertet, a jegybevétel pedig teljes egészében az UNICEF Magyarország legnehezebb sorsú gyerekeket segítő munkáját támogatja.

ZENEFORUM, 2015. március. 15. vasárnap, 19:04, 1758 olvasás, evy

​A forradalmi hétvégét a FEZEN magyar nevekkel ünnepli, egy teljes Magyar Nappal. Július 31-én, pénteken csak hazai előadókkal találkozhattok a fesztiválon: a FEZEN nagyszínpadán láthatjátok Ákost, a Magna Cum Laude-t és a Hooliganst is, de itt ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action is, illetve itt búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe. Az eddigi metaltúlsúly után, most kevésbé szigorú zenék következnek, hiszen, ahogy az első nevek óta hangsúlyozzák: minden idők legütősebb FEZEN-e várható idén.

ZENEFORUM, 2015. március. 02. hétfő, 14:02, 1515 olvasás, evy

2014 végén fennállása eddigi legnagyobb koncertjével koronázta meg a Mezőtúrról indult zenekar az elmúlt 15 év megannyi sikerét, a 2015-ös szezont pedig március 6-án nyitja a Barba Negrában.

ZENEFORUM, 2014. július. 02. szerda, 11:22, 1937 olvasás, evy

Idén nyáron a komáromi Monostori Erőd ad otthont Magyarország „legkiszámíthatóbb fesztiváljának”, a Festival 4 You-nak, amelynek már a neve is nagyon beszédes. A rendezvény két napja alatt a legnagyobb magyar zenekarok lépnek színpadra a Quimbytől az Anna and the Barbies-on és a Magna Cum Laude-n át a New Level Empire-ig, a stílus kedvelőit pedig egy, több, mint 12 órás Hip Hop Maraton várja majd.

ZENEFORUM, 2012. május. 18. péntek, 17:37, 3369 olvasás, -smart-

A hazai fesztiválpaletta egyik kiemelkedő rendezvénye idén nyáron is Debrecenben a Nagyerdőn zajlik. Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja, a Campus Fesztivál immár ötödik alkalommal várja a fiatalokat, július 25-étől 29-éig.

ZENEFORUM, 2012. május. 15. kedd, 09:59, 3731 olvasás, -smart-

​A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik, a nyitónap ugyanis a 20. VOLT Fesztivál ünnepi gálaműsorának ad otthont.

« első oldal   |   előző oldal   |   Összesen 6 db. listázva 1-6   |   következő oldal   |   utolsó oldal »
Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM